Korábban már a Nap Híre is beszámolt arról, hogy G.w.M nagyon nehéz heteken van túl, ugyanis nemrég kórházba feküdt, majd depressziós lett. Sőt kiderült, a bal belső fülében az egyensúlyért felelős szerve is leállt, ami miatt állandó szédüléssel, hányingerrel, levertséggel és egyensúlyzavarral küzd.
A rappernek az orvosai azt javasolták, hogy pihenhen sokat, ám ezzel ő maga nem ért egyet, így úgy döntött, megtartja a decemberi koncertjeit.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gwm-varga-mark.inbox800x450.png)
"Rengetegen írtatok a napokban. Egyelőre magamat szeretném újraépíteni (mentálisan, lelkileg)… Egy tuti, hogy a mélységekből tudtam magaslatokba repülni gyerekkorom óta, szóval ha érkezni fogok, mind zeneileg, mind személyesebb dolgokkal (könyv, stb.), azokról tudni fog az ország, viszont még időt kérek. Barátkozom az állapotommal, de elindult bennem már valami. Szeretlek titeket! Hamarosan visszatér a King Kongotok" - írta korábban G.w.M.
Nemrég azonban újabb bejelentést tett a koncertjeivel kapcsolatban és az Instagram-oldalán közölte a rajongóival, hogy mivel még mindig nem 100 százalékos, így lehet, hogy rövidebb koncerteket fog tartani.
Ezt azonban azzal kompenzálja majd, hogy tovább lehet majd vele fotózkodni és ott marad a rajongókkal "bandázni. Sőt, a bejegyzésében beszólt azoknak is, akik nem kedvelik és patkányoknak nevezte a rosszakaróit - írja a Bors.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.