Hirdetés

Rendkívüli hír: Gulyás Gergely hatalmas béremelést jelentett be

Nap Híre portré Nap Híre

Március 1-től átlagosan húsz százalékkal nőnek a szakápolói alapbérek - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, az év első Kormányinfóján.

A tárcavezető emlékeztetett: a kormány az európai gyakorlatot alapul véve korábban úgy döntött, hogy az orvosbérek 37 százalékában határozza meg a szakápolói kereseteket. Ennek eléréséhez még húsz százalékos emelésre van szükség, a bérek ilyen arányú újabb növelésével március 1-től a szakápolók keresete átlagosan 715 ezer forint lesz - ismertette.

Kitért a nyugdíjak január 1-től történő emelésére is, és azt mondta, abban bíznak, a 6 százalékos növelés lényegesen magasabb lesz, mint az idei infláció. Megjegyezte: a jelenlegi előrejelzések ezt valószínűsítik, decemberben az infláció 5,5 százalékos volt, így azt a vállalást, hogy egyszámjegyűre csökkentik a pénzromlás mértékét, a kormány messzemenően teljesítette.

A napokban jelentették be azt is, hogy három év alatt legalább a negyedével nőhet a MÁV-Volán dolgozók bére, miután Lázár János építési és közlekedési miniszter három éves bérfejlesztési ajánlatot tett a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CsÉT) keddi ülésén. Mint írtuk, a tulajdonosi jogokat gyakorló tárca vezetője a MÁV-Volán csoport munkavállalói számára három évre legalább 25 százalékos, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelésre tett ajánlatot.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés