Miskolc után Budapesten kezdett új életet Görög László és családja, itt ugyanis sokkal több lehetőség nyílik a színész házaspár számára.
![Czakó Julianna és Görög László](https://storage.googleapis.com/naphire/czako-julianna-gorog-laszlo.inbox800x450.png)
Görög László annak idején 10 évig élt együtt Hernádi Judittal, a két színészt egy színházi próba hozta össze. Hernádi 8 évvel volt idősebb Görögnél, ezért sokan rossz szemmel nézték a kapcsolatukat.
Görög László azonban ma már a szintén színésznő Czakó Julianna férje, a házaspár tagjai között 23 év van - írja a Blikk. Korábban a Miskolci Nemzeti Színházban játszottak mindketten, ma pedig a Thália Színház tagjai. Bár szerettek Miskolcon élni, Budapesten több a lehetőség, és a nagyszülők is közelebb vannak, ami fontos szempont, hiszen a párnak van egy hat éves kislánya.
Nemrég lett 60 éves Görög László, aki az évforduló kapcsán azt mondta, hogy “lehetett volna másképp alakítani az életemet, de így sikerült. Ami elmúlt, azon már nem kesergek. (…) Nagyon boldog vagyok a munkám és a családom miatt. Örömmel tölt el, hogy megadta az élet a gyermekáldást”.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.