Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, Giorgia Meloni olasz kormányfő a közösségi oldalán jelentette be, hogy szakított párjával és gyermekének édesapjával, Andrea Giambrunóval. Tíz évig voltak együtt. Meloni azután szakított partnerével, miután a férfit rajtakapták, hogy egy nőt "édeshármasra vagy akár négyesre" akart rávenni.
A kiszivárgott gusztustalan részletek után Andrea Giambruno hatalmas botrányba keveredett és most kiderült, hogy ennek következtében menesztették a műsorvezetői állásából az egyik országos televíziónál. Ugyanakkor a Mediaset tévétársaság kiemelte, hogy a férfi továbbra is szerkesztői feladatokat fog ellátni a műsorban. A Mediaset tulajdonosa egyébként Silvio Berlusconi néhai miniszterelnök családja.
A Striscia La Notizia (A hírcsík) a múlt héten sugárzott egy kiszivárgott felvételt, amelyen Giambruno női kolléganőkkel beszélget a viszonyáról, és úgy tűnt, hogy az egyik nőt csoportos szexre kéri fel. Ezt követően a Mediaset közölte, hogy Giambruno "sajnálja a viselkedése által okozott kellemetlenségeket", és hozzátették, miszerint beleegyezett abba, hogy elhagyja a Diario del giorno (A nap naplója) című, a Mediaset Rete4 csatornán futó műsort, mint műsorvezető.
A közlemény szerint a volt műsorvezető ellen nem indul fegyelmi eljárás. Gambruno műsorvezetői szerepét egyelőre Manuela Boselli újságíró vette át.
Olasz lapértesülések szerint Gambruno kiszivárgott megjegyzései miatt kialakult feszültségek hozzájárulnak a Meloni-kormányon belüli feszültségekhez is. A Berlusconi által alapított Forza Italia párt egyike a három pártnak Meloni jobboldali koalíciójában, a volt miniszterelnök legidősebb fia, Pier Silvio Berlusconi pedig a Mediaset vezetője - írja a BBC.
Mind a család, mind a Forza Italia tagadja, hogy köze lenne a megjegyzések kiszivárgásához, amelyek kínos helyzetbe hozták a tavaly októberben hivatalba lépett Georgia Melonit.
- mondta Antonio Tajani miniszterelnök-helyettes, aki Silvio Berlusconi tavaly júniusi halála után váltotta a párt vezetői posztján.
Meloni a múlt héten közölte, hogy ő és a 41 éves Giambruno közel 10 évig tartó kapcsolatuk után különváltak. A párnak van egy hétéves lánya, Ginevra.
Az olasz miniszterelnök, aki a szélsőjobboldali Testvérek Olaszországért párt vezetője, arról ismert, hogy erősen hisz a hagyományos katolikus családi értékekben.
Antonio Ricci, a Striscia La Notizia igazgatója korábban az Ansa hírügynökségnek azt mondta, hogy Meloni "egy nap majd rájön, hogy szívességet tettem neki".
"Kollégái szerint Giambruno arról volt ismert, hogy gyakran viccelődött a miniszterelnökkel való kapcsolatáról. További kínos felvételek felbukkanását sem lehetett kizárni" - jelentette az ügynökség.
Kapcsolódó cikkek
- Netanjahu kirúgja a Hamász elleni háborút vezető miniszterét? Izraeli sajtóértesülések szerint Netanjahu munkatársai tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Jobboldal elnökével, Gideon Sa'arral Gallant leváltásáról.
- Putyin meglépte, súlyos döntést hozott az orosz hadsereggel kapcsolatban Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
- Rendkívüli hír: 5,2-es földrengés volt a szomszédunkban Földrengés rázta meg Románia keleti részét hétfőn délután Vrancea szeizmikus térségében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
- Mégis mire készül Putyin? Brutális erősítést kap az orosz hadsereg 180 ezer emberrel, 1,5 millió főre növeli Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz haderő méretét.