Hirdetés

Eldőlt, dr. Kovács Attila lett a Géniuszok géniusza

Nap Híre portré Nap Híre

Magabiztos győzelmet aratott az ATV szuperprodukciójában.

Hosszú hetek után végre kiderült, hogy ki lett a Géniuszok géniusza. A döntő igazán izgalmasra sikeredett, ám végül dr. Kovács Attila győzedelmeskedett.

Korábban 16 játékos játszott ebben a versenysorozatban, de közülük csak a két legjobb kerülhetett a döntőbe. Egyikük Kovács Attila, a másikuk pedig Hutnik Manó volt. A generációk harcában végül dr. Kovács Attila győzedelmeskedett, aki a műsorban egymás után aratta a fantasztikusabbnál fantasztikusabb győzelmeket. 

Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, a Géniusz műsorvezetője, Gundel Takács Gábor a műsornak köszönhetően gyakran felbukkan a könyvesboltok polcain is, hiszen a nagysikerű műsor apropóján egy könyv is született, a Géniusz kvízkönyv, ami a karácsonyi szezon egyik nagy slágere. Lapunk úgy tudja, már harmadszor nyomják újra a kötetet, így ez minden várakozást felülmúl. “A könyv sikere annak is köszönhető, hogy a tévéműsor egy kultuszt teremtett, és olyan sokan szeretik, hogy szívesen hazaviszik a Géniusz-élményt könyv alakban is” - mondta a XXI. Század Kiadó társtulajdonosa, aki 22 éve foglalkozik tévévetélkedőkkel, és saját maga is megírt már legalább tízezer kvízkérdést.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés