„Hú, ezt elb*sztam!” - súgta oda párttársának, Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül.

Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, hétfőn, az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésén felszólalt Orbán Viktor is. A miniszterelnök egyebek mellett arról beszélt, az állam képes lesz arra novemberben, hogy kifizesse a nyugdíjemelést, a hiányzó összeget pedig meg fogják oldani.
A kormányfő beszédére reagált a Momentum is: Gelencsér Ferenc, a párt frakcióvezetője szólalt fel a parlamentben, ám kicsit izgulhatott, papírból felolvasott szövegét ugyanis csak akadozva tudta elmondani, hadart és gyakran összeakadt a nyelve - írja a Blikk.
Maga is érezhette, hogy kicsit suta volt a felszólalása, ugyanis amikor a beszéde végén bekapcsolva maradt a mikrofonja, azt súgta oda a mellette ülő párttársának, Bedő Dávidnak, hogy „Hú, ezt elb*sztam!”
Orbán Viktor is szarkasztikusan reagált a felszólalásra, viszontválaszában elmondta, hogy Gelencsér Ferencnek, a Momentum frakcióvezetőjének is szeretett volna válaszolni, de úgy látja, hogy felszólalása, "reménytelen küzdelem az értelemmel, ezzel nem tudok mit kezdeni, de szurkolok neki."
Kapcsolódó cikkek
- Tátva maradt a strandolók szája: váratlan "vendég" zavarta meg a fürdőzést - videó Elképesztő videófelvétel készült az ausztráliai Perth egyik strandjánál. Ezen egy hatalmas ámbráscet látható, amint szokatlanul közel úszik a parthoz - annyira, hogy az úszók láthatóan megközelítették a bálnát és voltak, akik meg is érintették.
- Botrány a királyi családban, egy nő miatt mondott le a trónról az uralkodó 1936. december 11-én VIII. Eduárd, aki nem tudta összeegyeztetni a válófélben lévő Wallis Simpson iránti vonzalmát a királyi szerepével, megdöbbentő döntést hozott: lemondott a trónról, és ezzel véget vetett a kötelesség, a szerelem és a monarchia határait feszegető válságnak.
- Kiderült a magyarok titka, erre kerestek rá a Google-n Változatos témák kerültek fel a Google Kereső idei magyarországi topilstáira: a személyek közül Azahriah, a filmek közül az Oppenheimer, míg a receptek közül az őzlábgomba receptje foglalkoztatta idén leginkább a magyarokat.
- Azonnal törölje, ha ilyen e-mailt kap: kiüríthetik a bankszámláját Egy szörnyen veszélyes Disney+ csalás terjed e-mailben, amely képes arra, hogy teljesen lenulláza a bankszámláját. A kiberbiztonsági szakemberek most feltárták, hogy melyik az az üzenet, amire nagyon oda kell figyelni, és azonnal törölni, ha megkapjuk.