Jön a front: zivatarokra, felhőszakadásra és viharos szélre kell ma számítani.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/vihar-eso-riasztas-200220821.inbox800x450.jpg)
Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés valószínű. A Nyugat-Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott számíthatunk a legnagyobb számban záporra, akár felhőszakadással is kísért zivatarra, míg keletebbre kevesebb csapadékgóc várhat - írja a HungaroMet a mai előrejelzésében.
A Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet délutántól zivataroktól függetlenül is egyre több helyen erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű, de a nyugati határvidéken ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 15 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet.
Egyre közelít, kiadták a riasztást
A veszélyjelzésben azt írták, kedden a késő délelőtti, déli óráktól északnyugat, nyugat felől egy délkeletre helyeződő gyenge front hatására a Dunántúlon, annak is főként a nyugati felében elszórtan zivatarok is kialakulhatnak. A front és a zivatarok együttes hatására délután a Dunántúlon viharossá (55-75 km/h) fokozódhat az északnyugati szél.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/zivatar-riasztas-idojaras-elorejelzes-vihar-1.inbox800x450.png)
A Dunántúl nyugati felében a zivatarokhoz előbb nyugaton, majd délnyugaton néhol felhőszakadás (> 30 mm) is társulhat. Később, kedd (késő) délután, este az ország középső területein, továbbá kisebb valószínűséggel a keleti határszél közelében, délkeleten is van esély helyenként zivatarra (a nyugati megyékhez képest várhatóan kisebb számban).
![](https://storage.googleapis.com/naphire/felhoszakadas-riasztas-idojaras-elorejelzes-vihar-1.inbox800x450.png)
Az utóbbi napokban zivatarok, felhőszakadás miatt adták ki sorra a riasztásokat a meteorológusok. Hétfőn egy gyilkos szupercella hozott jeget, pénteken pedig Csengerben 58 milliméter eső esett rövid idő alatt. Rákóczifalva és Rákócziújfalu között pedig még tornádó is alakult ki.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.