Samuel Paty, egy iszlamista terrorista által 2020-ban lefejezett francia tanár nővére most azzal vádolta meg a hatóságokat, hogy nem tesznek elegendő lépést annak érdekében, hogy a francia iskolák alkalmazottait megvédjék a szélsőségesek ellen.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/terror.inbox800x450.jpeg)
Ahogy arról a Naphírén is beszámoltunk, Franciaországban lemondott egy iskolaigazgató, miután halálos fenyegetéseket kapott amiatt, hogy le akarta vetetni egy diáklánnyal a fejkendőjét.
A párizsi iskola igazgatója ragaszkodott a névtelenségéhez, a döntését pedig pénteken közölte egy e-mailben. ,,Úgy döntöttem, hogy távozok a posztomról, a saját és az intézmény biztonsága érdekében" – írta. Az események előzménye, hogy február végén azt mondta három diáklánynak, hogy vegyék le a fejkendőjüket az iskolában. Ketten eleget is tettek a felszólításnak, a harmadik azonban vitatkozni kezdett.
A 2020-ben meggyilkolt tanár nővére szerint a francia hatóságok azóta sem tanultak a báttya esetéből. Mint mondta, nem állt szándékában most a reflektorfénybe lépni, de nem hagyhatja szó nélkül a történteket – írja a Guardian.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.