A francia állam pert indít egy kamaszlány ellen, aki azzal vádolt meg egy iskolaigazgatót, hogy megütötte egy vita hevében.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/hidzsab.inbox800x450.jpg)
A francia állam pert fog indítani egy kamaszlány ellen, aki azzal vádolt meg egy iskolaigazgatót, hogy megütötte egy heves szóváltás közben, amely azért robbant ki, mert az igazgató a hatályos törvények értelmében le akarta vetetni vele a fejkendőt az iskolában – írja a BBC. Az igazgató az eset után annyi halálos fenyegetést kapott az közösségi médiában, hogy végül lemondott.
A párizsi iskola igazgatója ragaszkodott a névtelenségéhez, a döntését pedig pénteken közölte egy e-mailben. ,,Úgy döntöttem, hogy távozok a posztomról, a saját és az intézmény biztonsága érdekében" – írta. Az események előzménye, hogy február végén azt mondta három diáklánynak, hogy vegyék le a fejkendőjüket az iskolában. Ketten eleget is tettek a felszólításnak, a harmadik azonban vitatkozni kezdett.
Ezután az igazgató több halálos fenyegetést kapott a közösségi médiában, a helyzet pedig olyannyira elfajult, hogy rendőrök kezdtek járőrözni az iskola körül. A lány azt is állította, az igazgató a vita hevében megütötte őt, erre azonban semmilyen bizonyítéka nem volt. Gabriel Attal francia miniszterelnök ezután közölte, hogy jogi útra terelik az ügyet, mert nem maradhat következmények nélkül.
,,Az állam mindig ki fog állni ezen tisztségviselők mellett, akik az első sorból szembesülnek a szekularizmus eltaposásával és az iszlám erőszakos hatalomátvételi kísérleteivel"
– fogalmazott. Az eset egyöntetűen felháborította mind a bal-, mind pedig a jobboldali politikusokat. Marine Le Pen úgy fogalmazott X-oldalán, ez a kormány képtelen megvédeni a pedagógusokat. Szerdán pedig több párizsi iskolát is be kellett záratni, mert bombafenyegetéseket kaptak. A múlt héten mintegy 30 iskola kapott hasonló fenyegetéseket Párizs környékén, amelyekhez egy lefejezésről készült videót is mellékeltek.
Bár a francia hatóságok kötelesek komolyan venni minden bombafenyegetést, nem lehet kizárni, hogy az egész csak egy orosz dezinformációs botrány része.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.