Hirdetés

Tilos autót mosni, kertet locsolni, vagy medencét feltölteni - súlyos intézkedések Franciaországban

Garai Kitti portré Garai Kitti

Olyan súlyos a vízhiány, hogy kénytelen ilyen súlyos intézkedéseket hozni. 

Egyre súlyosbodik a vízhiány Franciaországban: Christophe Béchu ökológiai átmenetért felelős miniszter közölte, hogy a spanyol Katalóniával határos Pyrénées-Orientales-t május 10-től hivatalosan is aszályos, "válságos” területté nyilvánítják.

Bejelentették, hogy mostantól tilos lesz az autómosás, a kerti locsolás és a medencék feltöltése is – utóbbiakat most a boltban sem lehet árulni. 

"Ki kell lépnünk a bőség kultúrájából. Sokkal nagyobb önmérsékletet kell tanúsítanunk abban, hogyan használjuk fel a rendelkezésünkre álló erőforrásokat" - mondta Bechu.

A hatóságok szerint a vezetők azért döntöttek úgy, hogy betiltják a kerti medencék értékesítését, mert attól tartanak, hogy az emberek "elcsábulnának", ha hozzáférhetnének ezekhez a termékekhez.

Pyrénées-Orientales megyében több mint egy éve nem esett egész napos eső. A kimerült francia vízkészleteket a mostani száraz tél csak súlyosbította – írja az RTL.

A csapadékos március részben megkönnyítette a gazdák helyzetét, mivel a talaj megnedvesedett az ültetés előtt, de a föld alatti vízszint továbbra is veszélyesen alacsony, különösen a Földközi-tenger környékén. Csak Bretagne és a délnyugati Aquitánia van viszonylag biztonságos helyzetben.

A Pyrénées-Orientales lesz a negyedik olyan körzet, ahol az aszály hivatalosan is „válságos” szintet ért el. Több mint 40 másik régióban – azaz ország közel felében – már „riasztási” vagy „éberségi” szint van érvényben, ami a tavalyinál is súlyosabb hiányt vetít előre.

A körzet egyes részein a vízkészletek szintje olyan alacsony, hogy a szakértők attól tartanak, hogy a tengerből sós víz szivárog ki, ami a csapvizet ihatatlanná tenné. A víztartó rétegek alacsony szintje a szennyező anyagok magasabb koncentrációját is jelenti, ami szintén súlyosan károsíthatja a vízminőséget.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés