A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) komoly hadjáratot indított az energiaitalok ellen. A szervezet most azt próbálja elérni, hogy kiskorúak ne juthassanak hozzá az italhoz.
Sajtóértesülések szerint a szervezet azt próbálja elérni, hogy az energiaitalokat csak a dohányboltokban legyenek kaphatók, ami egyet jelentene azzal, hogy 18 év alatt senki nem juthat hozzá. Király Nóra, a Ficsak alapítója a Mandinernek elmondta, nem túl derűlátó az ügyben, mert úgy látja, hogy túl erős az energiaital-lobbi, sőt Magyarország energiaital-gyártó nagyhatalom, ezek a cégek pedig mindenáron a minél nagyobb profitra hajtanak.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/energiaital.inbox800x450.jpg)
A Ficsaknak az az álláspontja a témával kapcsolatban, hogy az energiaitalok a koffeintartalmuk miatt mind fizikailag, mind mentálisan károsak a gyermekekre nézve. Kiderült az is, hogy az energiaital száműzetésével kapcsolatban már több országgyűlési képviselővel is tárgyaltak, akik támogatnák a javaslatot.
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.