Megtörte a csendet a Született feleségek botrányhős színésznője: "Muszáj volt megszegnem a törvényeket"
Felicity Huffman végre megszólalt a 2019-es egyetemi felvételi botrányról, amikor csalással próbált egyetemi helyet szerezni lányának.
Az emberek azt feltételezik, úgy mentem bele ebbe az egészbe, hogy kerestem a módját annak, hogy átverjem a rendszert, és bűnös alkukat kössek sikátorokban, de nem ez volt a helyzet
- mondta a született feleségek sztárja, aki a botrányt követően most szólalt meg először az elmúlt 4 évben, hozzátette, tudta, hogy őrültség, amit csinált. A 60 éves színésznő William "Rick" Singer főiskolai tanácsadóval dolgozott együtt, akiben feltétel nélkül megbízott. "Különböző programokat és oktatókat ajánlott, ő volt a szakértő. Majd egy év után azt kezte mondani, hogy a lányom egyik főiskolára sem fog bekerülni, én pedig hittem neki".
A színésznő 2019 májusában bűnösnek vallotta magát abban, hogy 15 000 dollárt fizetett lánya SAT-pontszámának meghamisításáért.
A bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban elmondta, azt hitte, ez az egyetlen lehetősége arra, hogy fényes jövőt biztosítson a lánya számára, és úgy érezte, rossz anya lenne, ha nem tenné meg, így vállalta a csalást - írja a PageSix.
"Úgy éreztem, hogy esélyt kell adnom a lányom jövőjének... ami azt jelentette, hogy meg kellett szegnem a törvényt"
- mondta az interjúban a színésznő, aki arról is beszélt, hogy 2019 májusában tartóztatták le több más szülővel és hírességgel, köztük Lori Loughin színésznővel együtt.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/felicity-huffmann.inbox800x450.jpg)
Az FBI betört az otthonomba, és fegyverrel a kezükben ébresztették fel a lányaimat. Először az hittem, hogy ez egy átverés. Szó szerint odafordultam az egyik ügynökhöz, aki golyóálló mellényben, fegyverrel a kezében állt és megkérdeztem tőle, hogy ez valami vicc-e
- emlékezett vissza a színésznő, aki a botrányban játszott szerepe miatt bocsánatot kért az akadémiai közösségtől és a diákoktól is, akik rengeteg áldozatot hoztak és nagyon keményen dolgoztak azért, hogy törvényesen jussanak be a főiskoába.
Az Emmy-díjas színésznőt 2019 szeptemberében 14 nap börtönre, 30 ezer dolláros pénzbüntetésre és 250 óra közmunkára ítélték. Mindössze 11 napot ült a rácsok mögött, és önkéntesként dolgozott egy olyan szervezetnél, amely a korábban bebörtönzött nők életét segítik.
Huffman lányát, a most 23 éves Sophiát végül 2020 áprilisában vették fel a Carnegie Mellon Egyetem színházi programjára, miután - ezúttal szabályos körülmények között - újra megírta a SAT vizsgát.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.