A Meta már korábban is közölte, hogy szigorításba kezd a Facebookon és az Instagramon, annak érdekében, hogy megvédje a tizenéves felhasználókat. Most pedig a részletek is kiderültek.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/facebook-instagram-iphone-telefon.inbox800x450.jpg)
A vállalat tájékoztatása szerint mostantól a tizenévesek nem kaphatnak közvetlen üzenetet olyan felhasználóktól, akiket nem követnek, vagy akikhez nincs közvetlen kapcsolatuk. Ez azt jelenti, hogy a felnőttek sem üzenhetnek azoknak a tinédzsereknek, akik nem követik őket - írja a 24.hu.
A Meta emellett bejelentette, hogy néhány beállítás módosításához szülői jóváhagyásra is szükségük lesz a tiniknek.
A Messengerben egyes országokban a 16 éven aluli és 18 éven aluli felhasználók fiókjai csak a Facebook-ismerősöktől vagy a telefonos kapcsolataik révén kaphatnak üzeneteket.
A portál felidézte, a lépésre azután került sor, hogy a szintén a Meta alá tartozó WhatsApp vezetőjét felszólították, fordítson nagyobb figyelmet a tinédzserek védelmére, ugyanis egy volt Meta-alkalmazott azt állította, a vállalat tudatában volt a tinédzserek elleni,platformjain történi zaklatásoknak.
A naphire.hu arról is beszámolt, hogy a Meta úgy döntött, hogy a fiatalok mentális egészsége érdekében korlátozni fognak bizonyos tartalmakat. Mindezt azt jelenti, hogy a 18 év alatti felhasználók nem mindent láthatnak majd a Facebookon és az Instagramon.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.