Megtörtént a hivatalos bejelentés: Szoboszlai Dominik aláírt a Liverpoolnál. A focista máris üzent a magyaroknak.
"Sziasztok srácok! Üdv Liverpoolból. Hajrá magyarok!" - ez volt az első nyilvános videós üzenete Szoboszlai Dominiknak azután, hogy a Liverpool FC hivatalos csatornáin is közzétette, hogy a magyar focista náluk fog játszani. Szoboszlai Dominik a 8-as mezt kapta.
Szoboszlai, a magyar válogatott szövetségi kapitánya két és fél sikeres Bundesligában eltöltött év után érkezik a Liverpoolba. Jürgen Klopp, a Liverpool FC menedzsere így nyilatkozott: “Az első dolog, amit elmondhatok, üdv a Liverpoolban, Dominik. Tudom, hogy ő most mennyire izgatott, hogy itt lehet velünk, ezért fontos kiemelnem, hogy mi is hasonlóan érzünk”.
Klopp elmondta, hogy a magyar focistát, mint ellenfelet valamennyire ismerik, mert volt néhány “nagyon kemény” meccsük a Salzburg ellen, amikor Szoboszlai még ott játszott.” A menedzser kiemelte azt is, hogy Szoboszlai még nagyon fiatal játékos, és tudják, hogy még rengeteget kell fejlődnie, így türelmesek is lesznek vele szemben. “Időt és teret adunk neki, hogy kibontakoztassa a tehetségét a csapaton belül” - tette hozzá a liverpoolfc.com tudósítása szerint.
“Tudom, hogy a szurkolók ugyanolyan izgatottak, mint mi, de azzal is tisztában vagyok, mert sokszor láttam már, hogy hatalmas segítségünkre lesznek a megteremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik Dominik boldogulását” - idézi a klub honlapja Kloppot.
Kapcsolódó cikkek
- Mi történik itt? A rendszerváltás óta nem volt ilyen a Balatonnál Jövő augusztusban a gyorsaságimotoros-világbajnokság, júliusban pedig a Superbike-vb fordulóját is megrendezik a Balatonfőkajár mellett elhelyezkedő Balaton Park versenypályán.
- Elképesztő izgalmak a Bajnokok Ligáján: Nem bírt egymással a Manchester City és az Inter A tavaly győztes Manchester City otthon gól nélküli döntetlent játszott akkori döntős ellenfelével, az olasz Internazionaléval a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első fordulójában, szerdán.
- Döbbenet és gyász Olaszországban – újabb legendás futballista halt meg fájdalmasan fiatalon 59 éves korában elhunyt az olasz labdarúgás ikonja, Salvatore Schillaci, aki az 1990-es világbajnokság gólkirálya volt.
- Szoboszlai Dominik rendkívüli üzenetet küldött a BL-gólja után Mint azt a naphire.hu is megírta, a Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 3-1-re győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első játéknapján.