Súlyos kórokozót találtak az ukrán baromfihúsban.
Az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban jelentkező szalmonella-fertőzésekről számolt be az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) - írja az Agroinform. Mint írták, a megbetegedések közül egy halált okozott. Az EFSA közölte, hogy a fertőzések forrása szennyezett ukrán baromfihús volt.
Kiderült az is, hogy a fertőzés miatt eddig 23-an kerültek kórházba, 6-an vérmérgezést szenvedtek, az Egyesült Királyságban pedig egy ember elhunyt, miután evett a szalmonella-pozitív baromfihúsból.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szerint 2021 szeptembere óta összesen mintegy 500 fertőzést regisztráltak. Az EFSA szerint az emberek Ukrajnából származó fagyasztott csirkemelltől fertőződtek meg.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli hír: Fico egyik szövetségesét is halálosan megfenyegették Elfogtak egy zombori férfit csütörtökön, aki a közösségi médiában Aleksandar Vucic köztársasági elnök meggyilkolásával fenyegetőzött - közölte Ivica Dacic belügyminiszter.
- Tragikus fordulat: Robert Fico továbbra is életveszélyben van Kiderült az is, hogy Szlovákiában nem hirdetnek rendkívüli helyzetet a kormányfő ellen elkövetett merénylet után.
- Ukrajnát éltette Fico merénylője a közelmúltban Juraj Cintula, a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni támadás elkövetője a közelmúltban részt vett egy kormányellenes tüntetésen.
- Orbánt folyamatosan szekálják a golyóálló mellényért, Fico ennek hiánya miatt lehet életveszélyben „A mellényt nem minden esetben hordják a védett vezetők, mert cikinek tartják, vagy egy olyan szintű beismerésnek, hogy a szavazóktól neki valamilyen okból félnie kell” – hangsúlyozta Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.