Juraj Cintula, a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni támadás elkövetője a közelmúltban részt vett egy kormányellenes tüntetésen.
A szlovák kormány április 24-én tartott kihelyezett kormányülést Dolná Krupán (Nagyszombati járás), a helyszínen pedig tüntetők fogadták a kormánytagokat. A TV Noviny beszámolója szerint a 71 éves Cintula is a demonstrálók között volt. Azt kiabálta, hogy „éljen Ukrajna”, „árulók”, illetve „elég volt Ficóból” – idézi a parameter.sk alapján az Infostart. A tüntetőknél az RTVS-t (a szlovák közszolgálati tévét) támogató transzparensek voltak.
Szerdán már az is ismertté vált, hogy Juraj Cintula a múltban szimpátiáját fejezte ki Ľubomír Harmannal, aki 2010 augusztusában nyolc embert lőtt agyon és további tizenötöt megsebesített Dévényújfalun. A merénylő 2015-ben mejelent Efata: o Cigánoch a Rómoch című könyvében arról írt, hogy egyetért a Marian Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) szervezet választási programjával.
Az ĽSNS egy szélsőjobboldali párt Szlovákiában, Marian Kotleba alapította 2010-ben a Robert Fico vezette első Fico-kormány ellenzékeként. A párt ellenzi a bevándorlást, a kivándorlást és a kommunizmust, valamint az azonos neműek házasságát, illetve azt, hogy meleg párok gyereket fogadjanak örökbe. Támadja a cigányságot is. Viszont tiszteli a Hitler által fenntartott szlovák fasiszta bábállam egykori vezetőjét, Jozef Tisót.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Horrorisztikus rejtély Mexikóban: lefejezett holttestek miatt nyomoznak a rendőrök Öt lefejezett holttestet találtak zsákokban egy út szélén a nyugat-mexikói Jalisco államban - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
- Donald Trump már a polgárháború kitörésére készül? Donald Trump legújabb javaslata szerint még a hadsereget is bevetné az elnökválasztás napján, hogy ők biztosítsák a szavazás rendjét. Ez a lépés azonban példa nélküli beavatkozás lenne az amerikai demokráciába.
- (18+) Horror Mexikóban: lefejezett holttesteket találtak egy út szélén Öt lefejezett holttestet találtak zsákokban egy út szélén a nyugat-mexikói Jalisco államban - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
- Donald Trump megkongatta a vészharangot: hónapokon belül kitörthet a harmadik világháború Donald Trump szerint négy hónapon belül kitörhet a harmadik világháború.