Most Etyeken csaptak fel a lángok, nem tudni, személyi sérülés történt-e.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/tuzoltosag.inbox800x450.jpg)
Ahogy a Naphire.hu is beszámolt róla, néhány napja kigyulladt a visegrádi Silvanus Hotel. Mint kiderült, a hotel 3-4. emelete égett, illetve a tetőszerkezet. A tűzesettel összefüggésben már a rendőrség is nyomoz. Az igazgató szerint a jelenlegi állás szerint fél éven belül újraindul a szálloda és már csak egy rossz emlék lesz minden.
Most újabb szállodatűzről érkezett hír, ezúttal Etyeken. A katasztrófavédelem azt írja, egy kereskedelmi szálláshelyen csaptak fel a lángok a Boti út elején, a kültéri dézsafürdő gyulladt ki, majd a lángok a több melléképülettel összeépített főépület tetőszerkezetére is átterjedtek.
A törökbálinti és érdi hivatásos, valamint bicskei önkormányzati tűzoltók egyszerre kezdték meg a lángok eloltását.
Végül három vízsugár segítségével eloltották a tüzet, miközben két pb-gázpalackot, valamint egy oxigén- és egy disszupalackot is kimentettek az ingatlanból. Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy történt-e személyi sérülés, és mekkora az anyagi kár.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.