Hirdetés

Sz*ros lufik Dél-Korea fölött: váratlanul megszólalt Kim Dzsong Un húga az ügyről

Virág Sára portré Virág Sára

Mint arról mi is beszámoltunk,  Észak-Korea szerdán közel 260, trágyát és szemetet tartalmazó léggömböt eregetett át a határon Dél-Koreába. 

Az incidenst egy vasárnapi összezördülés előzte meg, amikor Észak-Korea azzal vádolt meg több dél-koreai civil csoportosulást, hogy "propagandát terjesztő szórólapokat" dobáltak át a határon, majd azzal válaszképpen azzal fenyegetőztek, hogy "mocskos léggömbökkel" lepik el az országot. Észak-Korea már régóta panaszkodik a szomszédja ilyen jellegű akciói miatt, mert a dél-koreai civilek rendszerint dobálnak át rizst, gyógyszereket, valamint a regnáló hatalmat diktatúrának nevező szórólapokat – írja az Abc News

Egy szöuli csoport, amely főleg Észak-Koreából sikeresen átszökött menekültekből áll, rendszeresen küld át hasonló üzenettel felvértezett léggömböket az országba, hogy felnyissa az emberek szemét. Az észak-koreai vezető húga szerda este közleményt adott ki, amelyben a mocsokkal töltött léggömböket a "szólásszabadságuk kifejeződésének" nevezte, valamint arra is figyelmeztetett, hogy a jövőben több hasonló akció is várható. 

"Kim Jodzsong kifejtette, hogy a mocsokkal töltött léggömböket az észak-koreai nép küldte, majd arra is figyelmeztetett, hogy hamarosan ismét meg fog történni, ezzel azonban bebizonyította, hogy valójában az ország vezetése áll az akció mögött" – fogalmazott csütörtökön a dél-koreai védelmi minisztérium egy közleményben. 

Ám nem ez volt az első alkalom, hogy Észak-Korea szeméttel és trágyával teli léggömböket küldött át a szomszédba: egy hasonló akció már 2016-ban is lejátszódott, amit szintén a civilek akciózása előzőtt meg. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés