Halálra szúrta a párját egy holland nő egy bérelhető, VII. kerületi lakásban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. Délután azt írták, hogy a rendőrök a nőt őrizetbe vették.
Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, több bejelentés érkezett a rendőrségre egy erősen vérző férfiról hétfőre virradóan a Kazinczy utcából. A megkéselt ember életét már a mentők sem tudták megmenteni.
A rendőrök délutáni tájékoztatása szerint a holland pár hétfőn hajnali 2 óra 10 perc körül féltékenység miatt veszett össze egy Kazinczy utcai Airbnb lakásban. A vita során a 44 éves nő egy késsel kétszer vállon szúrta 54 éves párját, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A feltételezett elkövető a cselekmény után megkezdte a férfi újraélesztését, eredménytelenül - írják a police.hu oldalon.
A kiérkező rendőrök a nőt a helyszínen elfogták, és emberölés megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. Vallomásában azt mondta, hogy az esetre nem emlékszik.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Most jött: elkapták a veszélyes tinit, aki napokig szökésben volt, brutálisan megkéselt egy gyereket A fiatal egy javítóintézetből szökött meg.
- Vége a bújkálásnak: Magyarország eddig legfiatalabb körözött személyét fogta el a rendőrség Megtalálták azt a javítóintézetből megszökött fiatal fiút, aki két évvel ezelőtt, mindössze 12 évesen megkéselte iskolatársát. A fiú még szeptember elején szökött meg a javítóintézetből, amikor külső munkára vitték.
- Irgalmatlan botrány: veszett tombolásba kezdett egy csapat szurkoló, a rohamrendőröknek kellett közbelépni A holland bajnokságban szereplő Ajax szurkolóinak nagyon nem tetszett, hogy a sokadik meccs maradt el a rendőrsztrájk miatt.
- Bejelentették a gigarazziát: rendőrök lepik el a magyar utakat, egész héten ellenőrizni fognak Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.