1998 óta minden évben legalább egy hetet Erdélyben tölt az új brit uralkodó. III. Károly walesi hercegként több birtokot és házat is vásárolt a történelmi régióban.
A III. Károly néven most trónra lépő 73 éves uralkodót általában jó barátja, Kálnoki Tibor báró fogadja, amikor Erdélybe utazik.
A protokoll szerint Károly Bukaresten keresztül érkezik Romániába, de alig várja, hogy a hivatalos udvariassági találkozók után az általa rajongva szeretett Erdélybe utazzon.
A herceg egy 1998-as látogatása során szerette meg Erdélyt, és köztudottan rajong a régióért. Több házat vásárolt 2008-ban és 2013-ban Zalánpatak és Szászfehéregyháza falvaiban, az utóbbiban pedig alapítványt hozott létre, amely örökségvédelemmel, valamint a fenntartható gazdálkodást népszerűsítő mezőgazdasági és oktatási tevékenységgel foglalkozik.
Zalánpatakon Károly négy parasztházat is felújított, amelyeket turisták is kibérelhetnek, amikor a herceg nem tartózkodik ott. További ingatlanjai vannak a kovásznai Sepsikőröspatakon.
Károly általában a szászfehéregyházi (Viscri) szász faluban kezdi erdélyi körútját, hogy meglátogassa felújított házát, amely hivatalosan az alapítványa tulajdonában van. A walesi herceg tiszteletére a falu kézműves vásárt szervez, helyi specialitásokkal. Károly kedvence a helyiek szerint a kézműves disznókolbász és bodzapálinka.
A brit királyi család magyarokat is a felmenői között tart számon.
Rhédey Klaudia, II. Erzsébet királynő dédnagyanyja 1812-ben született Erdőszentgyörgyön (ma: Ardusat), és a család helyi kastélyában nevelkedett.
Kapcsolódó cikkek
- Elképesztő új funkció jön az iPhone-okra: a szemünkkel irányíthatjuk a telefonunkat Az Apple-felhasználók hamarosan a szemükkel is irányíthatják iPhone-jukat és iPadjüket, miután a technológiai óriás bemutatta termékeinek egy sor új akadálymentesítési funkcióját.
- Kiakadt a leggazdagabb vállalkozó: nem tetszett neki a portréja, ám csúnyán felsült A művészet szubjektív. És bár sok művész vágyik arra, hogy megoszthassa munkáját a világgal, nincs garancia arra, hogy a közönség megérti, vagy akár tetszeni is fog neki.
- Ledobta a rózsaszín atomot Reese Witherspoon, sorozatot készítenek a Doktor Szösziből Reese Witherspoon színésznő azt mondta, hogy "nagyon izgatott" az új Doktor Szöszi előzménysorozat miatt, amelynek premierje jövőre lesz.
- Ez már a Black Mirror? A mesterséges intelligencia segítségével keltette életre halott apját egy férfi James Vlahos informatikus 2016-ban tudta meg, hogy az édesapja halálos betegséggel küzd, a férfi pedig úgy döntött, a lehető legtöbbet hozza ki a hátralévő időből. A mesterséges intelligencia segítségével létrehozott egy chatbotot, ami a halott apja hangján kommunikál.