Elfogták és őrizetbe vették rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Encsencsen pénteken történt emberölés gyanúsítottját, egy 25 éves helyi férfit - közölte a térségi rendőr-főkapitányság.
Ahogy a Naphire.hu is beszámolt róla, egy lakástűzről érkezett bejelentés december 29-én 1 óra 23 perckor. A bejelentő elmondta, hogy az encsencsi házban egy nő van bent, ezért a megadott helyszínre haladéktalanul rendőrök, tűzoltók és mentők vonultak. A katasztrófavédelem munkatársai eloltották a tüzet a lakóházban, amelyben holtan találtak rá az ott élő 69 éves nőre. Kiderült, hogy az egyedül élő nő bűncselekmény áldozata lett.
A rendőrség friss közleménye szerint a nyomozók néhány óra alatt azonosították, majd otthonában elfogták a feltételezett elkövetőt.
A rendőrök a férfit előállították, gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.