Hirdetés

Egészen megdöbbentő támogatók állnak a palesztinpárti tüntetések mögött, ennek Joe Biden nem fog örülni

Virág Sára portré Virág Sára

Elképesztő méreteket öltött néhány palesztinpárti tüntetés az amerikai egyetemi kampuszokon. A tüntetők igen határozottan Biden- és Izrael ellenes álláspontra helyezkedtek, ami azért is érdekes, mert több olyan támogatójuk is van, akik egyébként a Demokrata Párt, vagyis Joe Biden mögé is beálltak.  

Joe Biden amerikai elnök hónapok óta kap hideget-meleget, de leginkább hideget a palesztinpárti tüntetőktől: rengeteg fiatal kritizálta az Izraellel való kapcsolatai miatt illetve többször illették már a népirtás vádjával is, ha megjelent egy nyilvános rendezvényen. Ez azonban azért kifejezetten érdekes, mert a tüntetések támogatói között olyan szervezetek vagy személyek is feltűnnek, akik egyébként a Demokrata Párt lelkes támogatói. És hogy kik ezek? 

A Politico azt írja egy cikkében: Bill Gates, Soros György és Rockefellerék is a tüntetők támogatói között vannak. A lap azt írja, a Columbia Egyetemen és az egyéb intézményekben elharapózott tüntetéseknek két fő szervezője van: a Jewish Voice for Peace illetve az IfNotNow. Mindkettő jelentős támogatást kap Tides Foundation-tól, amelyet Soros György valamint Bill Gates is támogat. Egy másik igencsak bőkezű adományozó pedig: David Rockefeller Jr., a Rockefeller Brothers Fund igazgatótanácsának a tagja. Ez a szervezet az elmúlt öt évben közel 500 ezer dollárt adományozott a Jewish Voice for Peace nevű szervezetnek, akik egyébként deklaráltan "anticionistának" nevezik magukat. 

A palesztinpárti megmozdulásokat szervező csoportok támogatói között Nick Pritzker, a Hyatt Hotel birodalom örököse is feltűnik, aki mindössze néhány hónappal ezelőtt adományozott 6600 dollárt a Biden Victory Fundnak is, de nem fukarkodott a 2020-as kampány során sem: akkor 300 ezer dollárt költött Joe Biden támogatására. Úgy fest, a tevékenységek néha nincsenek összhangban, ha a liberális célok és a demokraták politikájának a támogatásáról van szó – jegyezte meg a lap. Ahogy azonban a tüntetések kezdenek kicsúszni a hatóságok irányítása alól, egyre több kritika éri a szervezőket támogató adományozókat. 

"Miért támogatja a Rockefeller Brothers Fund azt a Jewish Voice for Peace nevű szervezetet, amelyik a Gázában kialakult helyzetért Izraelt és nem a Hamászt hibáztatja?" 

– tette fel a kérdést Elisha Wiesel, aki maga is demokrata párti adományozó. Persze előfordulhat olyan, hogy a rendszer működése miatt a felkínált adomány végül olyan cél támogatására fordíttatik, amellyel a felajánló személyesen nem ért egyet. "Előfordulhat, hogy egy adományozó olyan szervezetnek vagy személynek juttat végül pénzt, amelynek a céljaival személyesen nem mindig tud azonosulni" – fogalmazott Kevin Conlon, aki egykor a Clinton házaspárral dolgozott, ma pedig nonprofit tanácsadó. 

Eközben Biden azért küzd, hogy ismét maga mellé állítsa a fiatalokat, akik 2020-ben még tömegével támogatták, ez azonban egyre nehezebbnek tűnik. Egyre többen kritizálják Izraelt a Gázai övezetben meggyilkolt civilek hatalmas száma miatt, az amerikai kampuszokon pedig szinte megfékezhetetlenek a tüntetések, amelyek mintha figyelmen kívül hagynák, hogy a háborút nem Izrael, hanem a Hamász indította. Ha a tiltakozások kitartanak nyáron és ősszel is, nagy eséllyel befolyásolhatják a választásokat is. A korábban már említett Libra Foundationt egyébként Nick és Susan Pritzker alapították, amely főleg környezetvédelemmel, társadalmi igazságosággal és nemi egyenlőséggel foglalkozó nonprofit alapítványokat támogat. Ezek között pedig több olyan is van, amelyik nyíltan szembehelyezkedik Izraellel. 

A Climate Justice Alliance nevű szervezet például több palesztinpárti megmozdulás mellett is kiállt, vagy ők is népirtás támogatásával vádolták Joe Bident, de egy másik támogatott csoport, a Black Organization for Leadership and Dignity honlapján is fel van tüntetve a palesztinpártiság. Nick és Susan Pritzker támogatja például a Tides Foundationt is, akik pedig a Palestine Legal nevű jogvédő csoportot, ahova a "népirtás ellen küzdő diékok fordulhatnak jogi segítségért".  

Egy korábbi cikkünkben pedig arról is írtunk, hogy a Columbia Egyetem és a New York Egyetem kampuszán az erőszakos Izrael-ellenes zavargások során letartóztatott tüntetők közel fele nem is az intézmények diákja volt. Hiába kínlódik hetek óta az egyetem, a „feszültség enyhítése” nem nagyon sikerült, ami alighanem összefügg azzal, hogy a Columbián és a New York Egyetemen kedd késő este tartott nagyszabású rendőrségi akció során letartóztatott 282 tüntető közül 134-en nem voltak a szóban forgó egyetemek hallgatói a rendvédelmi források szerint. Eric Adams demokrata New York-i polgármester, aki a héten többször is radikális aktivistákat hibáztatott az egyetemen belüli káoszért, az első számadatokkal is előrukkolt, mondván, hogy az első letartóztatottak több mint 40 százaléka "kívülálló" volt.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés