Akkora antiszemita hullám söpört végig Columbia Egyetemen, hogy át kellett állni online oktatásra
A Columbia Egyetem tisztviselői, akiknek a campuson egyre növekvő feszültséggel kell szembenézniük, ami biztonsági aggályokat vetett fel, bejelentették, hogy hétfőn, a pészah kezdete miatt minden óra virtuális lesz.
Az amerikai elitegyetemeken óriási probléma lett a palesztinbarátságnak álcázott antiszemitizmus. A Harvardon előadást tarthatott egy, korábban Hamász-vezetővel workshopoló egyetemi oktató, de a Hamász túszainak plakátjait tépkedő aktiviták lepték el New Yorkot, és Európában sem jobb a helyzet – vannak, akik úgy látják, hogy végveszélyben van a londoni zsidó közösség.
A Columbia Egyetemen napok óta olyan megmozdulások zajlanak, hogy a zsidó Húsvét időszakának elején át kellett térni az intézményben az online oktatásra. Minouche Shafik, a Columbia rektora közleményében úgy fogalmazott, hogy a döntést azért hozták meg, hogy "enyhítsék a feszültséget, és mindannyiunknak legyen esélyünk átgondolni a következő lépéseket" – írja a CNN.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/columbia-university-52009406881.inbox800x450.jpg)
Elszabadult indulatok
Hivatkozás másolásaA lépés rámutat arra, hogy mennyire feszült a helyzet az amerikai elitegyetemen, és milyen hatalmas kihívás Shafik számára, hogy a helyzetet ellenőrzés alá vonja. A rektort többen lemondásra szólították fel, és egy, az egyetemhez kötődő rabbi arra kérte a zsidó diákokat, hogy maradjanak otthon, mert aggódnak a biztonságuk miatt.
Miközben a palesztinbarát tüntetések ötödik napja folytatódnak az egyetemen, a Columbia vasárnap bejelentette, hogy a diákoknak hétfőn lehetőségük lesz virtuálisan részt venni az órákon az "egyetemi aktivitásnak" nevezett Izrael-ellenes megmozdulásokmiatt. Hétfő este kezdődik a pészah, vagyis a zsidó Húsvét, a zsidók egyik legfontosabb ünnepe.
Aggódik a Fehér Ház
Hivatkozás másolásaA Fehér Ház, Kathy Hochul, New York kormányzója és Eric Adams, New York polgármestere is megszólalt a hétvégén, elítélve a zsidók elleni erőszakra uszító felhívásokat.
Adams azt mondta, hogy "elborzasztja és felháborítja a Columbián és annak környékén terjesztett antiszemitizmus", és kijelentette, hogy a New York-i rendőrség "nem fog habozni, hogy letartóztasson bárkit", aki törvényt sért.
A Columbián kialakult válság hatalmas próbatétel Shafik számára, aki kevesebb mint egy éve vette át az egyetem vezetését. A New York-i republikánus Elise Stefanik képviselő, aki gyakran bírálja az amerikai elitegyetemeket, azonnali lemondásra szólította fel Shafikot. "Kristálytisztán látszik, hogy a Columbia Egyetemnek - amely korábban a tudományos kiválóság jelképe volt - új vezetésre van szüksége" - áll Stefanik vasárnapi nyilatkozatában.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/116th-street-columbia-university-station.inbox800x450.jpg)
Nevetségessé válhat az egyetem vezetése
Hivatkozás másolásaAz egyetemi antiszemitizmusról decemberben a Kongresszus előtt tartott katasztrofális meghallgatást követően a Harvard Egyetem és a Pennsylvaniai Egyetem elnöke óriási nyomás alá került, és mindketten lemondtak. Shafik múlt szerdán a képviselőház oktatási bizottsága előtt tett nyilatkozatot ugyanebben a témában, és az egyetemi tüntetések az azóta eltelt napokban eszkalálódtak, ami arra késztette Virginia Foxx republikánus bizottsági elnököt, hogy figyelmeztesse az egyetemek vezetőit a következményekre, ha nem fékezik meg a tiltakozásokat.
"Az, hogy a Columbia továbbra sem állította helyre a rendet és a biztonságot az egyetemen, az egyetem kötelezettségeinek súlyos megsértését jelenti, amelytől a szövetségi pénzügyi támogatás függ, és amelyet azonnal orvosolni kell" - írta Foxx a levélben.
Kísérettel közlekedő zsidó diákok pészah idején
Hivatkozás másolásaMivel hétfőn kezdődik a pészah, a zsidó diákszervezetek megerősítették a biztonsági intézkedéseket rendezvényeiken.
A rendőrség a Columbia és a Barnard College közös zsidó kulturális központjánál, a Kraft Centerben a pészah teljes ideje alatt jelen lesz, és a diákok hétfőtől kezdve kísérettel közlekedhetnek az épületbe és az épületből - áll Brian Cohen, a központ ügyvezető igazgatójának e-mailjében.
A Chábád, az egyetem másik zsidó szervezete azt mondta, hogy továbbra is tervezik a peszáchi ünnepségek megtartását, de további biztonsági személyzetet alkalmaznak a diákok védelmére.
Az egyetem szóvivője közleményében azt mondta, hogy a Columbia közösségének biztonsága "az első számú prioritásunk". "A zsidó diákjainktól hallott aggodalmakra reagálunk, és további támogatást és forrásokat biztosítunk annak érdekében, hogy közösségünk biztonságban maradjon" - tette hozzá a közlemény.
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.