A jelenleg még gyógyíthatatlan, sokszor idősek esetében megjelenő Alzheimer-kór kezelésének új korszakaként ünneplik a szakértők egy új szer klinikai tesztjének eredményeit - számolt be róla a The Guardian online kiadása.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/idosotthon-lakok-altalanos-illusztracio-pixabay.inbox800x450.jpg)
Az új szer lassítja a kognitív képességek romlását a betegség kezdeti szakaszában lévő betegeknél. A világon mintegy 30 millió embert sújtó Alzheimer-kór elleni szerek kutatása évtizedek óta sikertelennek bizonyult, a kutatók szerint a friss eredmények azonban reménnyel kecsegtetnek a kezelésre.
A lecanemab olyan ellenanyag-terápia, amely eltávolítja a béta-amiloid nevű fehérje agyi lerakódásait. A fehérjelerakódások és az Alzheimer-kór közötti összefüggést még nem ismerik, de azoknál a betegeknél, akik a betegség örökletes formájában szenvednek, úgy tűnik, a lerakódások készítik elő az utat egy sor agyi változás előtt, mely megállás nélkül pusztítja az agysejteket.
A lecanemab amerikai és japán kifejlesztői szeptemberben tették közzé a csaknem 1800 páciens részvételével végzett klinikai tesztek főbb eredményeit, a betegség kutatói azóta várják türelmetlenül a részletes eredményeket, melyek a New England Journal of Medicine orvosi szaklap keddi számában jelentek meg.
Az eredmények alapján a gyógyszer 27 százalékkal csökkentette a betegek átlagos kognitív hanyatlását 18 hónap alatt, ami szerény, de jelentős eredmény. Világszerte 55 millióan élnek demenciával, majdnem egyharmaduk ebben kórban szenved. Az Egyesült Királyságban az Alzheimer-kór vezető halálok, a diagnózistól számított hét éven belül általában meghalnak a betegek.
Az Alzheimer-kór tünetei a memóriazavarok, később a beteg eltévedhet ismerős helyeken, nehezen hoz döntéseket, képtelen egyszerű feladatok végrehajtására, végül az étkezésben és a mozgásban is segítségre szorul.
A kór lassítására, megállítására vagy visszafordítására tett kísérletek évtizedek óta kudarcba fulladtak, a lecanemab eredményei azonban a gyógyszerek új nemzedékéhez vezethetnek. A kutatók azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a szer drága, betegenként évente 10 ezer és 30 ezer font (4,7 millió - 14,2 millió forint) közötti összegbe kerül, és hatása egyelőre csekély a vizsgált 18 hónap alatt, nem tudni, a beteg észrevehet-e egyáltalán valami javulást.
Mik az Alzheimer-kór okai?
Bezárás
Mik az Alzheimer-kór okai?
BezárásAz Alzheimer-kór hátterében álló okokat jelenleg még nem teljesen ismerik, az azonban egyértelmű, hogy a kórban szenvedőknél az agy bizonyos helyen lévő idegsejtjei károsodnak.
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.