Hirdetés

Kibukkant a Dunából az Ínség-szikla, de az OVF mindenkit megnyugtatott

Nap Híre portré Nap Híre

Szerintük nincs ebben semmi szokatlan.

Korábban a Naphire.hu-n is írtunk róla, hogy ismét láthatóvá vált a Dunában a budapesti Ínség-szikla, ami az aszályos időkre figyelmeztet, és amit tavaly augusztusban is lehetett látni. Október közepén pedig arról számoltunk be, hogy az alacsony vízállás a hajózásban problémát okoz: a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőbe most a hajók közvetlenül a part mellett be tudnak ugyan jönni, de miután kirakodtak, ahelyett, hogy megfordulnának, másfél kilométert kell tolatniuk, hogy visszajussanak a Dunára. 

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleménye szerint nem rendkívüli, hogy október végén alacsony a folyók vízállása, és ismét látszik a Dunában Budapestnél az Ínség-szikla.

Az MTI-vel azt közölték: a sziklaképződmény megjelenése nem rendkívüli, a meleg nyarakat követő alacsonyabb vízállású - úgynevezett "kisvizes" - őszi időszakokban 2000 óta 15 olyan év volt, amikor megmutatta magát, néha több hónapon keresztül is. 2018. október 25-én a vízállás negatív rekordot döntött, mindössze 33 centiméter volt, ezt követően 2022 augusztusában bukkant ki ismét a szikla.

Megjegyezték: Budapesten, a Vigadó téri vízmércén a sokéves (1901-2022) átlagos vízállás 301 centiméter. Az elmúlt kilenc hónap alapján 2023 az átlagosnál szárazabb évnek mutatkozik, így nem meglepő a szirt újabb megjelenése - írták, hozzátéve, péntek reggel 78 centiméter volt a Duna vízállása Budapestnél, így továbbra is egybefüggően látszik a sziklaszirt.  

A vízügyi főigazgatóság közleményében kitért arra is, hogy az elmúlt csapadékszegény időszak következtében a magyarországi vízfolyások "többnyire igen alacsony mederteltségűek". 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés