Galambos Erzsi a Kossuth Rádió műsorában jelentette be, hogy visszavonul és nem áll többé színpadra. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja hozzátette, ennek ellenére nem fog teljesen elszakadni a színház világától.
A 91 éves művésznőt utoljára a József Attila Színházban, a Mici néni két élete című darabban láthatta a közönség. Galambos Erzsi a műsorban elmondta, hogy máig nagy szeretet veszi körül, s úgy véli, neki ez a siker a fizetsége az elmúlt 75 évért.
Bár a színésznő búcsúzik a pályától, nem szakad el végleg a színház világától. "Imádok moziba, színházba járni és most elérkezik az a pillanat, hogy megnézzem a kollégáimat a színpadon és ismerkedem a fiatalokkal is” – tette hozzá.
A művésznő azt is elárulta, hogy szívesen játszana még és vállalna különböző szerepeket, azonban megérti, hogy 91 évesen már nem hívják a darabokba.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló videón, ahogy a Duna elárasztja Varga Viktor házát Varga Viktor énekes sokkoló videókkal mutatta be, mit tesz otthonával az árvíz.
- Sokkolta a rajongóit a népszerű rádiós: rákkal diagnosztizálták Jamie Theakston rádiós műsorvezetőt rákkal diagnosztizálták.
- Megőrültek ettől a hírtől a rajongók! Egyszerűen elképesztő dobásra készül a Coldplay A Coldplay megerősítette, hogy két koncertet adnak Hullban, mielőtt jövő augusztusban a Wembley felé vennék az irányt.
- Bocsánatot kért az agresszív énekes a megütött gitárostól: „megbocsáthatatlanul viselkedtem” A Jane's Addiction énekese, Perry Farrell bocsánatot kért zenekari társaitól és a rajongóktól „megbocsáthatatlan viselkedéséért” néhány órával azután, hogy az újjáalakult együttes turnéjának második felét lemondták, miután pénteken verekedés tört ki a színpadon.