A coloradói legfelsőbb bíróság kedden az amerikai alkotmány felkelési záradéka alapján ismét alkalmatlannak nyilvánította Donald Trumpot arra, hogy később elnöki hivatalát betöltse. Ez komoly győzelmet jelent a Trump-ellenes szavazóknak.
A bírák elrendelték, hogy töröljék az állam elnökválasztási előválasztási szavazólapjáról, miután megállapították, hogy 2021. január 6-án a Capitoliumban lázadást követett el. A döntés valószínűsíti, hogy az ország legfelsőbb bíróságán később döntés születik arról, hogy kizárják-e Trumpot a jelöltségből - írja a HVG.
Az ítélet egyébként csak a március 5-én tartantó republikánus előválasztásra vonatkozik, ám ez hatással lesz Trump státuszára a jövő évi általános választásokon is. A nem pártatlan amerikai választási előrejelzők Coloradót biztonságosan demokrata pártinak tartják, ami azt jelenti, hogy Joe Biden valószínűleg Trump sorsától függetlenül is el fogja vinni az államot.
Az azonban kérdés, hogyha a legfelsőbb bíróság helybenhagyja a colorádói döntést, akkor az országos szinten értendő-e, vagy ahhoz hasonlóan egyes állami megállapítási folyamatok lesznek-e szükségesek hozzá.
Trump kampányának szóvivője azt közölte, megtámadják a döntés és fellebbeznek az amerikai legfelsőbb bíróságon.
Mint azt a naphire.hu is megírta, Donald Trumpot kétszer is vád alá helyezték, többek között azzal is vádolják, hogy a 2020-as elnökválasztás elvesztése után megpróbálta meghiúsítani a hatalom átadását, sőt több büntetőügyben is számos váddal kell jelenleg szembenéznie, mégis van esély arra, hogy visszakerüljön a Fehér Házba. Van négy ok, ami miatt Donald Trump akár még meg is nyerheti az elnökválasztást.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Nincsenek szavak: brutális pusztítást végeznek az orosz katonák a donyecki régióban Az orosz hadsereg elfoglalta Zorjane Perse és Zolota Niva települést a donyecki régióban - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
- "Függőséget okoz a TikTok" - brutális pert indítottak az amerikai államok a népszerű alkalmazás ellen Több mint egy tucat állam és Washington kedden pert indított a TikTok ellen, azt állítva, hogy a népszerű rövid formátumú videóalkalmazás károsítja a fiatalok mentális egészségét, mivel úgy tervezte meg a platformját, hogy az függőséget okozzon a gyerekek számára.
- Az amerikai elnökválasztási kampány hajrájában épp összeomlik a New York-i demokrata városvezetés Miközben Kamala Harris és Donald Trump fej-fej melletti küzdelmet folytat a Fehér Házért a november 5-i elnökválasztás előtt, súlyos bűncselekményekkel vádolják New York demokrata polgármesterét.
- Teljesen kikészült a meteorológus, élő adásban sírta el magát a Florida felé közelítő hurrikán miatt Élő adásban elsírta magát az NBC meteorológusa a Florida felé közeledő Milton hurrikán miatt.