A Freiburg és Sallai Roland is reagált arra, hogy a magyar sztár a Galatasarayba távozott.
Sallai Roland 2018 augusztusában a ciprusi APOEL Nicosia csapatától érkezett a német Freiburg együttesébe, amelyben hat év alatt 163 meccsen 27 gólt lőtt és 23 gólpasszt adott. A Bundesliga-klubtól pénteken, a törökországi átigazolási időszak utolsó napján távozott a magyar válogatott focista, aki az Európa-liga-főtáblás Galatasaraynál folytatja a karrierjét – az isztambuliakkal Sallai négy évre írt alá, és szezononként 2,5 millió eurót keres majd - írja az Origo.
Az átigazolás hírére reagált a Freiburg is, a klub a hivatalos oldalán írta meg egy cikkben Sallai csapatváltását, a cikkben pedig a 27 éves játékos mellett Jochen Saier is megszólalt.
„Nagyon jól éreztem magam Freiburgban. Sikeresek voltunk a Bundesligában, ott voltunk a berlini kupadöntőben is, és a nemzetközi színtéren is szerepeltünk. Itt váltam felnőtt válogatott játékossá, és ezért szeretnék köszönetet mondani.
Freiburg mindig is meghatározó állomás lesz a szívemben" – nyilatkozta Sallai Roland. „Az elmúlt években a csapat folyamatosan fejlődött, és ennek Roland is fontos része volt.
Már a múltban is gyakran gondolkodott a klubváltáson, a szerződéses helyzetére és a jelenlegi keretünkre való tekintettel pedig most mi is beleegyeztünk. Szeretnénk megköszönni Rolandnak a hat intenzív éven át tartó elhivatottságát, és csak a legjobbakat kívánjuk neki Isztambulban” – mondta Jochen Saier Sallai távozásáról. A Bors arról is írt, hogy a hozzászólók többsége a sajnálatát fejezte ki, amiért a magyar focista elhagyta a klubot.
A török bajnokságban három forduló után hibátlan Galatasaray szombaton a Rizespor csapatát fogadja.
Kapcsolódó cikkek
- Mi történik itt? A rendszerváltás óta nem volt ilyen a Balatonnál Jövő augusztusban a gyorsaságimotoros-világbajnokság, júliusban pedig a Superbike-vb fordulóját is megrendezik a Balatonfőkajár mellett elhelyezkedő Balaton Park versenypályán.
- Elképesztő izgalmak a Bajnokok Ligáján: Nem bírt egymással a Manchester City és az Inter A tavaly győztes Manchester City otthon gól nélküli döntetlent játszott akkori döntős ellenfelével, az olasz Internazionaléval a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első fordulójában, szerdán.
- Döbbenet és gyász Olaszországban – újabb legendás futballista halt meg fájdalmasan fiatalon 59 éves korában elhunyt az olasz labdarúgás ikonja, Salvatore Schillaci, aki az 1990-es világbajnokság gólkirálya volt.
- Szoboszlai Dominik rendkívüli üzenetet küldött a BL-gólja után Mint azt a naphire.hu is megírta, a Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 3-1-re győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első játéknapján.