Nem sokkal azután, hogy Lee Dongche Szijjártó Péter társaságában letette az új gyár alapkövét Debrecenben, börtönbe került.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/borton-jpg-8.inbox800x450.jpg)
2023 áprilisában tették le a dél-korai EcoPro BM gyárának az alapkövét Debrecenben. Az ünnepélyes alkalmon a cég vezére, Lee Dongche, illetve Szijjártó Péter külügyminiszter is jelen voltak. Ám nem sokkal ezután börtönbe került Dongche, a vezérigazgató bennfentes tőzsdei kereskedés miatt került 2 évre börtönbe - írja a 24.hu.
Ugyanakkor a bebörtönzés látszólag csak a férfi renoméjának ártott, a pénztárcájának nem, hiszen mióta börtönben van a vezető, bekerült az ország 10 leggazdagabb embere közé.
Lee Dongche még 1998-ban vágott bele az akkumulátoripari bizniszbe. A váltás az elektronika és az autóipar fejlődésének köszönhetően jól sikerült, az EcoPro két évtized alatt Dél-Korea legnagyobb katódgyártó cégcsoportja lett.
A debreceni gyár lesz a vállalat első Dél-Koreán kívüli üzeme, ahol az európai piac számára évi 108 ezer tonna katódanyag előállítását tervezik, ami 1,3 millió elektromos autó akkumulátorának gyártásához elegendő mennyiség.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozz fel legújabb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.