Szombat hajnalban rendőrautó érkezett egy XIII. kerületi házhoz, ahol L.L. Junior és volt barátnője, Dárdai Blanka tartózkodott.
L.L. Junior és a nála 18 évvel fiatalabb énekesnő, Dárdai Blanka 2 évig alkotott egy párt. Azonban kisebb-nagyobb mosolyszünetek után az énekesnő július elején egy szűkszavú nyilatkozatban osztotta meg rajongóival, hogy most végleg lezárták a kapcsolatukat.
Most a Story magazin írt arról, hogy szombat hajnalban kivonult a rendőrség a fiatal párhoz. A lapnak az egyik szomszéd mesélt a történtekről: „Nem tudom, hogy volt pontosan, én csak annyit láttam a hajnali kutyasétáltatásból hazafelé jövet, hogy Junior feldúltan jött ki a házból. Később jött egy rendőrautó. Az egyik szomszéd azt mondta, hogy dulakodtak, és ezért hívta ki szegény lány a rendőrséget.”
A lap az esettel kapcsolatban megerősítést kért a BRFK Kommunikációs Osztályától, akik elárulták, hogy eljárás indult az ügyben.„A ma hajnali órákban egy Budapest XIII. kerület, Pozsonyi utcai lakásból érkezett bejelentés a Tevékenység Irányítási Központhoz, a BRFK járőrei a helyszínre mentek és intézkedtek. A BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság ezt követően magánlaksértés gyanúja miatt indított eljárást, gyanúsítotti kihallgatás az ügyben eddig nem történt, személyi sérülés nem keletkezett.” Egyelőre egyik eladó sem reagált a közösségi oldalain az ezzel kapcsolatos hírekre.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló videón, ahogy a Duna elárasztja Varga Viktor házát Varga Viktor énekes sokkoló videókkal mutatta be, mit tesz otthonával az árvíz.
- Sokkolta a rajongóit a népszerű rádiós: rákkal diagnosztizálták Jamie Theakston rádiós műsorvezetőt rákkal diagnosztizálták.
- Megőrültek ettől a hírtől a rajongók! Egyszerűen elképesztő dobásra készül a Coldplay A Coldplay megerősítette, hogy két koncertet adnak Hullban, mielőtt jövő augusztusban a Wembley felé vennék az irányt.
- Bocsánatot kért az agresszív énekes a megütött gitárostól: „megbocsáthatatlanul viselkedtem” A Jane's Addiction énekese, Perry Farrell bocsánatot kért zenekari társaitól és a rajongóktól „megbocsáthatatlan viselkedéséért” néhány órával azután, hogy az újjáalakult együttes turnéjának második felét lemondták, miután pénteken verekedés tört ki a színpadon.