Vilmos herceg és felesége, Kate Middleton idén ünnepelte a 12. házassági évfordulóját, és úgy tűnik, nagyon boldogok együtt. Azonban ez nem mindig volt így, ugyanis 2007-ben egy kis időre szakítottak, méghozzá egy családi vita miatt.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/vilmos-herceg-gyerekek.inbox800x450.jpg)
A Mirror azt írja, a családi vita amiatt robbant ki Vilmos herceg és a Middleton család között, mert a herceg nem velük töltötte a szilvesztert. Állítólag emiatt Vilmos és Katalin úgy döntöttek, hogy szünetet tartanak, hogy átértékelhessék a kapcsolatukat.
Katalin hercegné egyik kollégája arról beszélt a lapnak, hogy akkoriban látták Kate-et egy londoni iroda parkolójában, miközben Vilmossal éppen telefonon vitatkozott. "Kate fel-alá járkált és idegesnek tűnt, mint aki éppen vitatkozik. De nem sírt. Aztán felröppent a hír, hogy Vilmos herceggel problémáik voltak, így már világossá vált, hogy mi történt akkor ott a parkolóban. Amikor visszaért az irodába, nem szólt semmit, és a nap hátralévő részében eltűnt” – idézte fel a forrás.
Szerencsére Vilmosnak és Katalinnak sikerült megbeszélniük a problémáikat és azóta is boldog házasságban nevelik három közös gyermeküket.
A naphire.hu korábban is írt Vilmos és Katalin szakításáról. Akkor arról számoltunk be, hogy a pár később őszintén beszélt erről az időszakról. Vilmos herceg úgy fogalmazott, még mindketten fiatalok és tapasztalatlanok voltak, mikor megismerkedtek. Katalin pedig azt mondta, bár nagyon szomorú volt a szakításuk miatt, de ez erősebb emberré tette őt.
Legutóbb pedig annak kapcsán írtunk Katalin hercegnéről, hogy ő hozhatja el a békét a királyi családban, ugyanis ő lehet az egyetlen, aki megbocsáthat Harry hercegéknek. A királyi szakértő szerint azonban erre sok remény nincsen, ugyanis a sok sárdobálás után a hercegné nem biztos, hogy vissza akarja fogadni Harryt és Meghant a családba.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.