Újabb részlet látott napvilágot az egész világot sokként érő hírről.
Már 16 év eltelt azóta, hogy Vilmos és Katalin - még a házasságuk előtt - szakítottak. Akkor megjelentek olyan pletykák, hogy mindketten teljesen máshol járnak, más irányba akarják vinni az életüket, a pár azonban később megtörte a csendet: Vilmos azt mondta, mindketten fiatalok voltak, amikor megismerkedtek, épphogy csak magukra találtak. Katalin pedig annyit mondott, hogy nagyon szomorú volt a szakításuk miatt, de erősebb emberré tette őt.
Most egy eddig ismeretlen információ került elő: kiderült, hogy Katalin hova menekült, miután szakítottak Vilmossal - írja a Promotions.
A walesi hercegné édesanyjával, Carole Middletonnal, valamint néhány barátjával együtt Dublinba repült, hogy kicsit kikapcsolódjon.
Később azonban szerencsére a pár visszatalált egymáshoz, összeházasodtak, és ma már boldogságban nevelik három gyermeküket.
Kapcsolódó cikkek
- Gyászol a zenevilág, elhunyt a Pogues frontembere Elhunyt Shane MacGowan, a Pogues frontembere. Az énekes, dalszerző 65 éves korában csütörtökön halt meg, miután egy ideje már kórházban kezelték agyvelőgyulladással.
- Shane Tusup és menyasszonya még nem tervezték, de örülnek, hogy szülők lesznek A munkakapcsolatukból alakult ki a szerelem.
- Undorító dolgokat művel G.w.M Kulcsár Edinával, tényleg elfogynak a szavak Már eddig is megosztotta a nézőket Kulcsár Edina és G.w.M új, fizetős realityje, amiben már láthattuk a rapper kórházi szenvedését is. Most azonban egyre durvább dolgok derülnek ki a házaspárról. Lehet, hogy nem annyira felhőtlen a kapcsolat, mint ahogy ők azt állították eddig?
- Galambos Lajos sem szilárdat enni, sem egyedül mosdóba menni nem tud, állítja az ügyvédje Nem javult, sőt, tovább romlott a zenész állapota a börtönben.