Az elmúlt időszakban többször is leállás volt a Ceglédi Gyógyfürdőben, most azonban minden újranyit.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/cegledi-termalfurdo.inbox800x450.jpg)
A Termalonline.hu azt írja, egy korábban elnyert támogatás révén az elmúlt évben jelentős energetikai korszerűsítés vette kezdetét a gyógyfürdőben, ennek részeként pedig a 2023-as őszi leállás idején kicserélték a fürdő összes nyílászáróját. Ezen felül gépészeti fejlesztés, az épület hőszigetelése, napelemekkel való bővítése is a projekt része volt.
Az elmúlt másfél hétben zárva voltak a fürdőhöz tartozó apartmanok is a tavaszi karbantartási munkák miatt, azonban ez a leállás most véget ért, március 9-től, szombattól pedig újra várják a vendégeket. A Ceglédi Városi Televízió tudósítása szerint az elmúlt napokban a fürdő dolgozói elvégezték az ilyenkor szükséges burkolatjavításokat, karbantartásokat, tisztítási és takarítási munkákat, valamint a gépészeti berendezéseket is átvizsgálták. Kiderült, hogy az említett energetikai korszerűsítés is már a végéhez közeledik, a közelmúltban a napelemeket is beüzemelték. A nyári szezonra pedig a tavalyi viharban károsodott úszómedencét is újra fogják nyitni.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.