Hirdetés

Bekeményítenek a gyorshajtókkal szemben: 26 új traffipaxot helyeznek ki Budapesten

Nap Híre portré Nap Híre

A Fővárosi Önkormányzat 26 sebességmérő kamerát telepített Budapesten, amelyek október 30. szerdától kezdik meg a működésüket - jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója hétfőn Budapesten.

Az intézkedés segíti a fővárosi közlekedési stratégia keretében megfogalmazott cél elérését, amely szerint 2030-ra 50 százalékkal csökkenteni kívánják a fővárosban bekövetkező halálos balesetek számát - közölte az Árpád-hídon megtartott sajtótájékoztatón Kiss Ambrus.

Az eszközök szükségességét mutatja, hogy az október 7. és 13. közötti tesztüzem során 38 790 alkalommal jeleztek a kamerák sebességtúllépést - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a kamerák üzemeltetését az önkormányzat finanszírozza, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pedig segítette az eszközök telepítését. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy ez az első alkalom Magyarországon, amikor egy önkormányzat sebességmérő kamerákat telepít.

Ugyanakkor - folytatta - nyitottak további sebességmérők kihelyezésére is; ennek lehetőségét fél év múlva vizsgálják meg a rendőrség közreműködésével. További céljuk a sebességhatárok csökkentése a főváros egyes útszakaszain.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy a kamerák üzemeltetésének költsége, az eszközök bérleti díjával együtt 15 millió forint évente.

Léránt Krisztián, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője kiemelte, hogy a gyorshajtás a vezető baleseti okok közé tartozik, ezért a BRFK kiemelt céljának tekinti a gyorshajtók, a szabálytalanul közlekedők kiszűrését.

A szerdától működő 26 sebességmérő berendezés 47 forgalmi sáv járműforgalmát fogja ellenőrizni. A kamerák a nap 24 órájában, napszaktól függetlenül, különböző fényviszonyok mellett képesek az elhaladó járművekről, azok rendszámtáblájáról jó minőségű felvételeket készíteni - írja az MTI.

Ugyanakkor a rendőrök továbbra is végeznek sebességellenőrzés járművekből és állványról is - fűzte hozzá.

Az új kamerák az Árpád híd, Népfürdő utcai lehajtójánál, a III. kerületi Szentendrei úton a Raktár utcánál, valamint a Monostori útnál, a Rákóczi híd budai, illetve pesti hídfőjénél, a Petőfi híd budai lehajtójánál, a Bécsi úton a Zay utcánál, a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcánál, az Üllői úton a Vágóhíd utcánál, valamint a Határ útnál, a XI. kerületben a Bocskai úton a Tass vezér utcánál, a 6-os főút fővárosi szakaszán a Növény utcánál, a Duna utcánál, a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a KÖKI-terminálnál, a XI. kerületben a Budaörsi úton a Rupphegyi útnál, a XI. kerületben a Balatoni úton a Péterhegyi lejtőnél és a XIII. kerületben Váci úton a Lőportár utcánál mérik a sebességet szerdától - sorolta az alezredes.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés