Lázár János a Facebookon osztott meg egy hosszú bejegyzést, amiben durván beszólt Vitézy Dávidnak.
Az építési és közlekedési miniszter a posztot azzal kezdte, hogy "na, akkor néhány szó a HÉV-ről és Budapest ügyeiről", majd úgy folytatta, hogy
- jelentette ki a tárcavezető a közösségi oldalán, majd hozzátette, "Budapest valóban a világ legszebb fővárosa, azonban évek óta gazdátlan. Emiatt pedig lepusztult, koszos, a közlekedésre alkalmatlan, szétesett, élhetetlen! Mert azok, akik folyton Budapest értője, féltője és megmentőjeként szólalnak meg, tönkretették azt. Budapestet az elmúlt években csak a kormány fejlesztette, miközben a világpolgár urbanisták, ilyen-olyan - szakértelemmel nem rendelkező szakértők, város makettek utcáin felnövő, a Facebookot látványtervekkel kitapétázó ifjak semmit sem tettek Budapestért. Sőt! Mi viszont a fővárost (is) fejlesztjük, a szemetet eltakarítjuk, a közlekedést rendbe tesszük, a korábban mások által csak ígért HÉV járműbeszerzéseket és pályafelújításokat megcsináljuk. Aki ebben nem tud, vagy nem akar partner lenni, hazugságaival legalább ne gátolja ezt a munkát!".
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Bejelentést tett az Orbán-kormány: erre számíthatnak jövőre a tanárok és az óvónők A Belügyminisztérium javaslata szerint a tanárok és óvónők fizetése január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal emelkedik.
- Kezdi összeszedni magát a forint: ennyibe kerül most egy euró Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Frissítették az előrejelzést: még akár havas esőre is számíthatunk Csütörtök estig a Kárpát-medence fölé kissé hidegebb és szárazabb légtömegek érkeznek, emiatt helyenként felszakad a felhőzet.
- Bejelentést tett az Energiügyi Minisztérium: az elektromos autókról van szó A közúti közlekedési nyilvántartás legfrissebb adatai szerint már több mint 68 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi kapott zöld rendszámot hazánkban. Az évtized kezdetéhez viszonyítva ezzel majdnem kilencszer több közlekedik a leginkább környezetkímélő járművekből a magyar utakon - jelentette be szerdán hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM)