Őrizetbe vettek egy férfit, aki tömegközlekedési jegyeket árusító automatákat tört fel Budapesten és környékén, ezzel több tízmillió forintos kárt okozott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/bilincs-2122376-960-720-8.inbox800x450.jpg)
Azt írták, a bűncselekmény-sorozat idén január végén kezdődött, amikor a fővárosi Szemeretelep vasútállomáson feszítettek fel egy jegykiadó automatát. Sok pénz nem volt benne, de a bankjegykezelő szekrény eltulajdonításával és a rongálással 9,5 millió forint kárt okozott a tettes.
A következő hetekben négy hasonló lopás történt a főváros közeli településeken, egy további esetben csak rongálási kárt okozott az elkövető, míg két alkalommal előkészületi stádiumban maradt a bűncselekmény - ismertette a rendőrség. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság folytatott nyomozást az ORFK országos koordinációja mellett. Az elkövető az automaták kameráit is leragasztotta, de utolsó lopása után nyolc nappal, március 22-én egy Kiskőrös közeli tanyán elfogták a férfit - tudatta a rendőrség.
A férfi ingatlanán az elkövetéshez használt szerszámok és ruhák mellett megtalálták az eltulajdonított, majd elégetett pénzkazettákat, valamint a bűncselekményekből származó érméket és bankjegyeket. A rendőrök lefoglaltak még egy Budapestről elvitt, több mint egymillió forint értékű biciklit, valamint egy szintén a fővárosból lopott motorkerékpárt, amire a férfi a pénzkazetták lemezeiből készített hamis rendszámot.
Az 54 éves férfi nagyobb értékre, üzletszerűen, folytatólagosan, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságon. A gyanúsított nem tett vallomást, a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását - olvasható a police.hu-n.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.