A Fővárosi Törvényszék 2016-ban már egyszer elítélte elsőfokon Budaházyt, akkor 13 évet kapott, ám a másodfokon eljáró ítélőtábla ezt a döntést hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú eljárás megismétlésére utasította a törvényszéket.
A most megszületett elsőfokú, nem jogerős ítélet további 5 vádlottat sújtott tíz évnél hosszabb fegyházzal, több másik vádlott pedig 5 év körüli szabadságvesztést kapott. Budaházy 17 év fegyházat kapott. A bíróság nyomban határozott Budaháza és több társa letartóztatásáról is, amit azonnal végrehajtottak.
Budaházy szimpatizánsai tapssal, kiabálással zavarták meg a rendet, ezért a bíró eltávolíttatta őket a tárgyalóteremből.
Mint ismert, Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban. A vádlottak többsége tagadta a terhére rótt cseleményeket - adta hírül az ATV.
Kapcsolódó cikkek
- Megszólalt a kormány is a Barátság kőolajvezeték elleni terrortámadásról A szlovák belügyminiszter szerint Magyarországon is terrortámadás készülődhet a Barátság kőolajvezeték ellen.
- Megszületett az ítélet: Curtis bátyja életfogtiglanra börtönbe kerülhet Az ügyészség évtizedekre börtönbe küldené Katzenbach Imre gyilkosait, Curtis testvére akár életfogytiglanra is a rácsok mögé kerülhet.
- Elképesztő jelenetek zajlódtak le igazoltatás közben, még a rendőrök sem hittek a szemüknek Filmbe illő jelenetek zajlottak le egy igazoltatás közben, a rendőrök sem hittek a szemüknek. Egy szemmel láthatóan rossz állapotban lévő autó sofőrje a megállító jelzés ellenére sem akart megállni.
- Undorító dologgal vádolják a népszerű tévést, nyomozás is indult az ügyben A vád szerint Gregg Wallace „rendkívül oda nem illő” viselkedést tanúsított a forgatások során, többek között „folyamatosan leszbikus vicceket” mondott, de kedvelt témája volt még a fenekelés és a hármas szex is, több más szexuális tartalmú megjegyzés mellett – jelentette több forrás is.