Az ügyészség évtizedekre börtönbe küldené Katzenbach Imre gyilkosait, Curtis testvére akár életfogytiglanra is a rácsok mögé kerülhet.
Iratismertetéssel kezdődött, majd a bizonyítási eljárás befejezését követően az ügyészi perbeszéddel folytatódott péntek reggel az ismert labdarúgó, Katzenbach Imre meggyilkolásának büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken – számolt be róla a nlc.hu.
Az ügy három vádlottját H. Lászlót (a bérgyilkosság állítólagos elrendelőjét) és a focista megölésének feltételezett elkövetőit – L. Istvánt és Sz. Lajost (az ismert zenész, Curtis bátyja) a társuk, H. Attila dobta. Három évvel ezelőtt, május 11-én hajnalban a Terrorelhárítási Központ kommandósai a budapesti repülőtéren és Gyömrőn ütöttek rajta a három férfin, L. Istvánon, H. Lászlón és Sz. Lajoson. Az elfogott, majd letartóztatott férfiakat azzal vádolják, hogy szerepük volt a 2009-ben eltűnt Katzenbach Imre megölésében.
A vád szerint 2009. szeptember 28-án a sértettet a barátja, H. Attila Baranyajenő külterületére vitte kocsival, ahol a végrehajtók már vártak rá. Előbb lefogták, majd egy csákánnyal többször fejbe verték, a halála után pedig egy előre kiásott gödörbe temették. A feltételezett elkövetők mindent tagadnak.
Az ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolja H. Lászlót, L. Istvánt és Sz. Lajost. Az ügyész azt javasolta, hogy a bíróság ítélje őket életfogytig tartó fegyházbüntetésre.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszületett Tornóczky Anita kisbabája: itt az első fotó a csöppségről 2024. november 27-én született meg kis Noel, Tornóczky Anita gyermeke, aki egy képet is megosztott a kisfiúról.
- Eddig tartott a világ legdrágább banánja: az új tulajdonosa már meg is ette Justin Sun kriptovállalkozó 6,2 millió dollárt fizetett egy falra ragasztott banánért - Maurizio Cattelan olasz művész „Comedian” című alkotásáért -, majd meg is ette egy pénteki hongkongi sajtótájékoztatón.
- (18+) Horror az autópályán: holttestet találtak egy elhagyatott bőröndben Hátborzongató módon végeztek ki egy floridai nőt.
- Megszólalt a kormány is a Barátság kőolajvezeték elleni terrortámadásról A szlovák belügyminiszter szerint Magyarországon is terrortámadás készülődhet a Barátság kőolajvezeték ellen.