Hatalmas rakétatámadást indított Oroszország Ukrajna ellen, legalább 12-en meghaltak.
Oroszország hatalmas rakétacsapást mért Ukrajna városaira, köztük a fővárosra, Kijevre is. A Guardian azt írja, ez volt az egyik legnagyobb támadás, amit az ukránokra mért Oroszország ebben az évben.
Legalább 12-en meghaltak és 75-en megsebesültek Kijevben és Odesszában, valamint más nyugati és déli városokban lakóépületekre mért orosz csapásokban péntek reggel, míg ukrán tisztviselők szerint Dnyipro központi városában egy bevásárlóközpontot és egy szülészetet találtak el.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy Oroszország körülbelül 110 rakétát lőtt ki a támadás során. „Ma Oroszország szinte minden fegyvert használt arzenáljából” – mondta Zelenszkij közösségi médiában.
Egy szülészet, oktatási intézmények, bevásárlóközpont, lakóépületek, magánházak, parkoló - sorolta az ukrán elnök, hogy milyen létesítményekbe csapódtak be a rakéták. Zelenszkij terrorista támadásnak minősítette az esetet, amire “reagálni fognak”. “És továbbra is harcolni fogunk egész országunk, minden városunk és minden polgárunk biztonságáért. Az orosz terrornak veszítenie kell, és veszíteni is fog” - mondta Zelenszkij.
Az ukrán légierő közölte, hogy Oroszország hiperszonikus, cirkáló és ballisztikus rakétákat használt, köztük olyan rakétákat is, amelyeket rendkívül nehéz elfogni.
urij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője az állami televízióban „masszívnak” minősítette az orosz támadás mértékét, és hozzátette: „Soha nem láttunk ennyi célpontot egyszerre a monitorunkon”.
Az ukrán hadsereg szerint katonai létesítmények is a célpontok voltak.
Péntek reggel hangos robbanások rázták meg az északi Harkiv városát, az Oroszországgal határos településen legalább három órán át dörömbölték a bombák.
Az áldozatok száma tovább emelkedhet, rengetegen rekedtek az épületek romjai alatt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes felfedezés: egy kamionban találták meg az eltűnt 12 éves kislányt A kamionsofőrnek számos váddal kell szembenéznie.
- Borzalmas balesetet szenvedett egy házaspár az Uber-sofőrjük miatt, majd a dolgok még rosszabbra fordultak Egy New Jersey-i házaspár súlyos balesetet szenvedett, amikor az Uber-sofőrjük áthajtott egy piros lámpán, mégsem perelhetik be a céget, mert a fuvar megrendelésekor elfogadott feltételek nem teszik lehetővé.
- Rendkívüli hír: egy mosdóban talált gyanús miatt kellett menekíteni az embereket a vonatról Szünetelt a vasúti forgalom Szlovákiában, Kysak vasútállomásán (Kassa-vidéki járás) ugyanis az egyik mosdóban egy gyanús tárgyra bukkantak.
- Mi van a háttérben? Melania Trump abortusz-ügyben szembemegy a republikánus mainstreammel Melania Trump, az Egyesült Államok volt First Ladyje a hamarosan megjelenő könyvét népszerűsítő videóban jelezte, hogy támogatja az abortuszhoz való jogot.