A szerb elnök a „horvátországi Auschwitzba” készült, ahol nagyapját megölték
Hivatkozás másolásaAleksandar Vučić szerb elnök magánlátogatáson szeretett volna Horvátországban tisztelegni nagyapja emléke előtt, akit a jasenovaci táborban gyilkoltak meg.
Kérését a horvát kormány megtagadta, emiatt súlyos diplomáciai feszültség keletkezett Szerbia és Horvátország között.
Gordan Grlić-Radman horvát külügyminiszter szerint a tiltás oka biztonsági természetű: „Egy ország elnöke védett személy, és egy ilyen érkezéshez a horvát hatóságok bevonása szükséges. Elfogadhatatlan, hogy Horvátországot hivatalosan nem értesítették a látogatásról”.
A világ legismertebb nácivadászaként ismert izraeli kutató a NapHírének elmondta, hogy
„Jasenovacot joggal nevezik horvát Auschwitznak”.
Efraim Zuroff – aki korábban Magyországon is több háborús bűnöst leplezett le – lapunknak felidézte, hogy Jasenovac a második világháború alatt a megszállt Jugoszláviában, az akkori Független Horvát Államban létesített koncentrációs tábor volt. A tábor az akkori usztasa rezsim részeként működött, amely az egyetlen olyan ország volt, amely együttműködött a nácikkal saját koncentrációs és haláltáborok működtetésében. A jasenovaci táborban szerbek, zsidók és kisebb etnikai csoportok, például romák százezreit ölték meg.
„A legtöbb áldozat azonban szerb volt, köztük Vučić elnök nagyapja is. Az unokától nem tagadhatnák meg a látogatást.”
Zuroff szerint a botrányos kitiltás a két ország között a balkáni háború óta fennálló ellenséges viszony következménye. A két ország között legutóbb a gázszállítások miatt keletkezett feszültség. „Lehet mondani, hogy ez egy politikai kérdés, de ez egy személyes és emberi jogi kérdés is”.
A kutató hozzátette: a jasenovaci koncentrációs tábor bizonyos szempontból haláltábornak tekinthető, még akkor is, ha történelmileg nem így kezelték. „Az emberek általában csak a lengyelországi haláltáborokról beszélnek, de ebben a táborban [Jasenovacban] volt gázkamra. Az emberek többségét nem a gázkamrában ölték meg, mégis a legszörnyűbb módokon végeztek velük.” A horvát usztasák kegyetlenségei a nácikat is meglepték.
„Az usztasa szervezet annak a generációnak az ISIS-e volt.”
A botrányos kitiltás kapcsán a szerb elnök nagyon visszafogottan csak annyit mondott, hogy meglepte a horvát reakció, de reméli, hogy egy későbbi időpontban ellátogathat az emlékhelyre.
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.