A hirosimai atombombánál is nagyobb pusztítást okozott Japánban a földregés, ami pont 100 éve sújtott le Tokióra.
1923. szeptember 1-jén sokan éppen ebédhez készülődtek, amikor pusztító földrengés rázta meg a Kantó térséget, melyet több száz utórengés követett, köztük egy erőteljesebb földlökés is 24 órával később.
Már maga a földrengés is óriási kárt okozott, de a földrengés nyomán keletkező tüzek még nagyobb pusztítást végeztek.
A csapásban Tokió nagy része porig égett.
A földrengés és az azt követő tüzek megdöbbentően sok emberéletet követeltek.
Becslések szerint 100 000 és 142 800 között volt az áldozatok száma.
Több tízezer ember megsérült, és több százezren maradtak hajléktalanok.
A rengés becsült erőssége a Richter-skála szerint 7,9 volt.
A csapás nyomán Japánban jelentős társadalmi és gazdasági változások indultak el.
A japán kormány Taisho császár vezetésével hatalmas segély- és helyreállítási-programot indított és a nemzetközi segélyek, beleértve az Egyesült Államok támogatását is, döntő szerepet játszottak Japán újjáépítésében.
(Az már más kérdés, hogy alig több mint két évtizeddel később épp az amerikai atomtámadásban veszett oda ennek a fejlődésnek jelentős része.)
Az újjáépítés során földrengésállóbb épületeket emeltek, amelyek számtalan emberéletet mentettek meg azóta.
Bár a katasztrófához a külvilágnak semmi köze nem volt, a földrengés után felerősödött a szigetországban élő koreaiakkal szembeni erőszak és diszkrimináció, ami hamarosan háborús agresszióhoz vezetett Délekelet-Ázsiában.
Kapcsolódó cikkek
- Őrjöngenek az iPhone-osok: az új frissítés megöli a telefon akksiját Az Apple felhasználói nagyon kiakadtak a legújabb szoftverfrissítés miatt, ugyanis tapasztalataik szerint mióta letöltötték az iOS 18-at, azóta drasztikusan visszaesett az iPhone-ok teljesítménye.
- Orbán Viktor olyat tett az árvízi védekezés közben, amire senki sem számított A miniszterelnök a közösségi oldalán osztott meg egy friss fotót.
- Az árvíz miatt se kerül egy métert se a legkeményebb budapesti bringás Videó készült egy férfiról, aki a hatalmas víztömeg látványától sem riadt meg: a legteljesebb nyugalomban átbiciklizett a derékig érő vízben.
- Katalin hercegné egy percig sem tétlenkedik: máris újra munkába állt a hercegné Katalin hercegné szeptember 17-én kezdett újra dolgozni a kemoterápia befejezése után.