Robert DuBoise mindössze 18 éves volt, amikor 1983 augusztusában szexuálisan bántalmaztak, majd brutálisan meggyilkoltak egy 19 éves lányt, Barbara Gramset a floridai Tampában, és ami miatt DuBoise-t állították elő gyanúsítottként - idézte fel a Bors. A lap szerint a nyomozás annak idején egy sebhelyen alapult, amit a lány arcán találtak: ezt az orvosszakértő harapásnyomként azonosította, és úgy vélték, a gyilkostól származik.
Robertet egy, a bűntény közeli benzinkút munkatársa gyanúsította meg, mivel a férfi egy olyan csoporthoz tartozott, amely közismert volt a gyakori rendbontásokról a környéken. A nyomozók ezután több férfitól is harapásmintát gyűjtöttek be, köztük Roberttől is, majd egy törvényszéki fogorvos arra a következtetésre jutott, hogy fogai megegyeznek a meggyilkolt lány arcán lévő sebbel. A férfit így bűnösnek találták és halálos ítéletet kapott, amit végül életfogytiglani börtönbüntetésre változtattak meg.
2020-ban aztán jött a fordulat: Robert kiszabadult a börtönből, miután két évvel korábban sikerült meggyőzni az ügyészeket arról, hogy vizsgálják felül az ügyet: ekkor egy, az 1980-as években még nem elérhető DNS-teszt eredménye kimutatta, a bűntényben két másik férfi - Amos Robinson és Abron Scott - az érintett, akik ekkor már mindketten életfogytiglani börtönbüntetésüket töltötték, egy másik gyilkosság elkövetése miatt.
Bár Robert DuBoise élete legnagyobb részét a rácsok mögött töltötte, most arról beszélt, hogy nem haragszik senkire. "Nem hagyom, hogy a harag irányítsa az életemet, vagy az elmémet. Úgy döntöttem, nem leszek megkeseredett. Nem akarok senkit sem utálni, és nem is utálok senkit" - fogalmazott a ma már 59 éves férfi, akinek februárban 14 millió dollár (5 milliárd forint) kártérítést ítéltek oda.
Márciusban Abron Scott beismerte Barbara és egy másik tampai nő, Linda Lansen meggyilkolását, mialatt Amos Robinson továbbra is a tárgyalásra vár. Mindkét férfi érdekelt még legalább három másik, Tampában elkövetett, megoldatlan ügyben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Horror Szegeden: három holttestet találtak a rendőrök egy lakásban, rejtély, mi történhetett Három holttestet találtak egy szegedi lakásban - erősítette meg az MTI értesüléseit a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
- Horror Szegeden: három holttestet találtak a lakásban, egyelőre nem tudni, mi történt Három holttestet találtak Szegeden egy lakásban, a makkoserdő soron – közölte a Szeged365-tel a Csongrád-Csanád megyei rendőrség.
- Szörnyű baleset ért egy gyermeket Szabolcsban, beleesett a szemétégető gödörbe és súlyosan megsérült A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia a szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
- (18+) Kegyetlen gyermekbántalmazás: földhöz vágta az öt hónapos gyermekét egy férfi, belehalt a sérüléseibe A Békés Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 35 éves békési férfi letartóztatását. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazta a gyermekét, hogy a kisbaba belehalt a sérülésekbe.