Hirdetés

Riasztó adat: nagyon boldogtalanok a fiatalok a fejlett országok jelentős részében

Garai Kitti portré Garai Kitti

A 30 év alattiak a világ egyes részein a kapuzárási válsággal egyenértékű válságot élnek át – derül ki egy új jelentésből.

A World Happiness Repost minden évben rangsort készít a világ hangulatáról, és most először korcsoportok szerint fel is osztotta az adatokat. A jelentés szerint a fiatalok átlagos boldogsága Nyugat-szerte csökkenőben van. A változás következtében az Egyesült Államok a jelentések kezdete óta először került ki a 20 legboldogabb ország közül. A fiatalok körében Litvánia végzett az első helyen, ahol a 30 év alattiak 10-ből átlagosan 7,6-ra értékelték a boldogságukat. A második és harmadik helyen Izrael és Szerbia következett.

Hét egymást követő évben Finnország állt az első helyen a boldogság tekintetében. Ha azonban csak a fiatalokat nézzük, akkor már csak a hetedik helyen áll. Az Egyesült Királyság a fiatalok tekintetében a 32. helyen áll, az Egyesült Államok pedig a 62. helyre csúszott - írja a BBC.

Ami a teljes lakosságot illeti, ott elmondható, hogy az első 10 helyen nagyjából ugyanazok az országok maradtak, amelyek a koronavírus-járvány kitörése előtt is az élmezőnyben végeztek. Finnország áll az első helyen, Dánia szorosan mögötte, és mind az öt skandináv ország az első 10-ben van.

Néhány kelet-európai ország, mint például a Csehország, Litvánia és Szlovénia azonban feljebb lépett a boldogság ranglétráján.  A top 20-as listát az Egyesült Királyság zárta, amelyet az USA követett a 23. helyen, nyolc hellyel lejjebb, mint tavaly.

A kutatók az amerikai visszaesést a 30 év alatti amerikaiak jólétének csökkenésével magyarázták. A jelentés a generációk összehasonlítása során megállapította, hogy az 1965 előtt születtek átlagosan boldogabbak, mint az 1980 óta születtek, és a különbség az életkor előrehaladtával egyre csak nő. 

Az ezredfordulósok körében a boldogságértékelés az életkorral együtt csökken, míg a baby boomerek elégedettsége az életkorral együtt nő - derül ki. 

Jan-Emmanuel De Neve professzor, az Oxfordi Jóléti Kutatóközpont igazgatója és a World Happiness Report szerkesztője szerint a kutatásnak riadót kell fújnia a politikai döntéshozók számára. "Különösen Észak-Amerikában és Nyugat-Európában dokumentáltunk nyugtalanító visszaesést" - mondta.

Ha belegondolunk, hogy a világ egyes részein a gyermekek már most is a midlife crisis-szal, vagy kapuzárási pánikkal egyenértékű válságot élnek át, azonnali politikai lépésre van szükség

-  tette hozzá. 

Miika Mäkitalo, a HappyOrNot finn vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy országa sikere a társadalmi bizalomnak, valamint a munka és a magánélet egészséges egyensúlyának köszönhető. "A munka a munkaidőre korlátozódik, és szeretik a szabadidejüket, vagyis a hobbijaikat, azokat a dolgokat, amelyeket esténként csinálnak - és az éves szabadságok négy-hat hétig tartanak -, így az emberek a természetben tölthetik az idejüket olyan dolgokkal, amelyeket élveznek" - mondta a BBC-nek.

Az idősebb lakosság körében a 60 évesnél idősebbek boldogsági rangsorának élén Dánia állt, amelyet a szokásos északi szomszédai követtek. Az Egyesült Államok a 10., az Egyesült Királyság pedig a 20. helyen végzett.

A világ legnépesebb országában, Indiában a kutatók megállapították, hogy minél idősebb valaki, annál elégedettebb az életével. A legboldogtalanabb lakossággal rendelkező országok Afganisztán és Libanon voltak.

A jelentés azt is megállapította: világviszonylatban a fiatal nők voltak a legboldogabbak. A különbség a Közel-Keleten és Észak-Afrikában volt a legnagyobb az egyes társadalmi csoportok között, ám itt is a fiatal nők számoltak be a legmagasabb szintű boldogságról, különösen Izraelben. Kínában az idősebbek voltak a legboldogabbak.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés