Az amerikai elnök nyilvános szerepléseiben mindig benne van a bakizás lehetősége, de legutóbb önmagához képest is sűrű sorozatot mutatott be.
Joe Biden a héten az ENSZ-ben találkozott Lula da Silva brazil elnökkel. A nagy érdeklődéssel várt közös sajtótájékoztatójukra a színpad mögül érkezett, és úgy tűnik, nem számított arra, hogy egy tekintélyes méretű,
két méter magas zászlótartó áll az útjában.
Pont a brazil zászló állt az útjában, amelyben meg is botlott. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a zászlórúd az elnökre borul, de Biden most szerencsésebben járt, mint amikor egy színpadon felejtett homokzsákban el is esett.
A sajtótájékoztatón a brazil elnök beszélt először, de a Biden elnöknek nem sikerült felvennie a tolmácskészüléket. Már jó ideje küszködött vele, amikor ez Lula elnöknek is feltűnt, aki kissé ironikusan megkérdezte:
„Hall engem, Biden elnök úr? Ez történelmi pillanat Brazília és az Egyesült Államok számára”.
Amikor az amerikai elnök semmit nem reagált, Lula újra megkérdezte:

Biden elnök úr, hall engem?
Végül Biden bólintott, de tovább babrált a fülhallgatóval.
A kínos pillanatoknak ezzel még nem volt vége.
Az ENSZ-találkozó végén, amikor a vezetők szokás szerint kezet fognak, Biden csak a Munkaügyi Szervezet mellette álló főigazgatójával, Gilbert Huongbóval fogott kezet,
utána azonban hátat fordított és távozott.
Lula elnök a videó tanúsága szerint elképedve nézett Biden után, majd egy ingerültek tűnő gesztussal jelezte munkatársának, hogy ők is távozzanak.
Legutóbb két hete az indiai G20 csúcstalálkozó végén saját stábja keverte le a mikrofont, miközben az elnök beszélt, annyira kínos volt az elnök csapongó, akadozó beszéde.
Biden azonban nem vette a lapot és tovább beszélt az elnémított mikrofonba, még az egyre hangosabb andalító jazz-zene sem zavarta.
A kínos jelenet végül azzal ért véget, hogy Biden bizonytalan léptekkel otthagyta a pódiumot és eltűnt a függöny mögött.
Az elnök furcsa pillanatai az utóbbi hónapokban gyakorlatilag végig kísérik szinte minden nyilvános szereplését.
Nyáron egy veteránoknak tartott kitüntetési ünnepségről távozott néhány perc után hirtelen, máskor egy halottat köszöntött a színpadról és volt, amikor
egy ottfelejtett homokzsákban vesztette el az egyensúlyát.
Kapcsolódó cikkek
- Kis híján tragédiát okoztak az Auchan termékei, kitört a pánik Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók a kolozsvári bevásárlóközponthoz.
- Szörnyű tragédia: Skoda ütközött rendőrautóval, két ember meghalt A tragikus baleset szombaton történt.
- Lehet, hogy Zelenszkij most elkapja Orbánt Orbán Viktor után Volodimir Zelenszkij is Argentínába utazott, hogy ott legyen Javier Milei beiktatásán.
- Tragédia az osztrák sípályán: nyolc métert zuhant egy anya és gyermeke A sífelvonó okozta a tragédiát, egy anya és 11 éves gyermeke zuhant a mélybe.