Durván beszólt a francia köztársasági elnök Elon Musknak, a milliárdos nem teszi zsebre, amit kapott
A francia köztársasági elnök egyenesen az ördöghöz hasonlította Elon Muskot.
Francois Hollande nem köntörfalazott, amikor szerdán Elon Muskról beszélt – írja az Index. A volt francia köztársasági elnök elmondta, hogy hivatali ideje alatt „két ijesztő figurával” találkozott. Az egyik Vlagyimir Putyin orosz elnök, akiről Francois Hollande azt mondta, hogy úgy érzi, „nem akart semmi jót”. A másik pedig Elon Musk, akiről azt érzi, hogy nem akar jót az emberiségnek.
Elon Musk Élysée-palotában tett látogatását úgy jellemezte, hogy „olyan volt, mintha az ördögöt engedték volna be az otthonodba”, de hozzátette, hogy ez nyilván nem rázta meg Emmanuel Macront.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.