Lassan egy éve, hogy Berki Krisztián váratlanul elhunyt. Az egykori Fradi-vezért júniusban helyezték végső nyugalomra, azonban még mindig nem került sírkő a Farkasréti temetőben található nyughelyére.
Bár a megszokott eljárás szerint a föld süllyedése miatt a temetés után érdemes legalább egy évet várni a emlékhely állításához, azonban Krisztián édesanyja és a celeb rajongói egy idő után hangot adtak annak, hogy még mindig kopasz földkupac borítja az síremlék helyét. Berki Mazsi, Krisztián özvegye éppen egy hónapja jelentette be, hogy kilátogatott a temetőbe és már egy sírkövessel is beszélt, így már csak idő kérdése és férjé méltó emléket kaphat.
A napokban a Blikk újságírója a Farkasréti temetőben járt, ahol felkereste Krisztián sírját is. A leírás szerint sok változás nem történt, a síremléket azóta sem állították fel, sőt az is jól látszott, hogy hosszú hetek óta senki sem kereshette fel a sírhelyet.

Mint írta, a mécseseket az erős szél széthordta, felborította, a koszorúk és a virágok pedig teljesen elszáradtak. "A látvány vitathatatlanul szívszorító, de talán hamarosan egy Berkihez méltóbb sírhelyet kap a volt televíziós műsorvezető" - tette hozzá. A témával kapcsolatban Berki Krisztián édesanyja, Júlia is megszólalt, aki elárulta, Mazsi őt is felkereste a síremlék miatt, hogy lenne-e valami kívánsága, de nem akart beleszólni a folyamatba.
Jó ideje nem volt lehetőségem Budapestre utazni Krisztián sírjához, de az avatáson természetesen ott leszek. Hogy ez mikor lesz, nem tudom, egyelőre nem kaptam tájékoztatást
- nyilatkozta a gyászoló édesanya, aki azt is elárulta, hogy Mazsival sikerült rendeznie a viszonyát, nemrég pedig a kis unokája, Emma is ját nála. A temetőben készült fotókat ide kattintva lehet megtekinteni.
Kapcsolódó cikkek
- Csodálatos hírt közölt Gálvölgyi János felesége A színművész már otthon lábadozik, és most kiderült, hogy már nincs sok ok az aggodalomra, ugyanis egyre jobban érzi magát. Sőt, már a kórházban növesztett szakállával is megbarátkozott.
- Rendkívüli hír érkezett Lagzi Lajcsiról, szomorú hírt közölt az ügyvédje A mulatóssztár kicsivel több, mint egy hónapja van börtönben, ám egyre rosszabb állapotba kerül: már szinte semmit nem eszik.
- Magyar báró fogadja Erdélyben III. Károlyt, aki öt napra eltűnik a világ elől Mint arról beszámoltunk, 1998 óta minden évben legalább egy hetet Erdélyben tölt az új brit uralkodó. Ezen a szokásán királyként sem változtat, ma meg is érkezett Romániába.
- Ha hinni lehet Harry hercegéknek, akkor soha többet nem fognak a királyi családról beszélni Meglátjuk, meddig bírják.