Halála után csaknem egy évvel elkészült Berki Krisztián síremléke.
Mindenkit váratlanul ért, hogy tavaly május 6-án elhunyt Berki Krisztián, akit júniusban helyeztek végső nyugalomra a Farkasréti Temetőben. A gyásszertartás után azonban hónapokig mindenki azt találgatta, mikor készül el a celeb síremléke. Emiatt felesége, Berki Mazsi is sok hideget kapott, küzdelmes, megterhelő időszakon van túl.

Azzal, hogy most elkészült a síremlék, amit megálmodott, talán egy kicsit könnyített a fájdalmán. Természetesen ő is jelen volt a síremlék elkészülténél
- nyilatkozta a Blikknek egy közeli barát. A lap kilátogatott a Farkasréti temetőbe, hogy megnézzék, milyen lett a síremlék. Mint írták, fekete és szürke gránitlapokból áll, emellett pedig egy 8-as számú fekete biliárdgolyó is látható rajta, valamint Berki portréja és aláírása.
Egy idézet is található rajta, a legendás színésznő, Jászai Mari szavait vésték fel rá: "Senki voltam, ezért tudtam mindenki lenni". Az emlékhelyről készült fotókat ide kattintva lehet megtekinteni.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar báró fogadja Erdélyben III. Károlyt, aki öt napra eltűnik a világ elől Mint arról beszámoltunk, 1998 óta minden évben legalább egy hetet Erdélyben tölt az új brit uralkodó. Ezen a szokásán királyként sem változtat, ma meg is érkezett Romániába.
- Ha hinni lehet Harry hercegéknek, akkor soha többet nem fognak a királyi családról beszélni Meglátjuk, meddig bírják.
- Koncert előtt kapott rohamot ByeAlex A rapper éppen Ganxsta Zoleeval ugyanazon a helyen lépett volna fel, de iszonyú pánik fogta el.
- Rendkívüli hír: Fásy Ádám evett Nem is akárhol.