Hirdetés

Bejelentést tett az Orbán-kormányt, ekkora béremelést kapnak az ápolók

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Mutatjuk, hogy változik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére júliustól.

A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden jelentette be, hogy júliustól

18 százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére.

Takács Péter kiemelte, hogy az Orbán-kormány a háború és a szankciók okozta rendkívüli kiadások ellenére folytatja az egészségügyi szakdolgozók és az egészségügy egyéb területein dolgozók alapbérének emelését. Hozzátette, idén 50 milliárd forintot különítettek el béremelésre, ami közel 84 ezer ápolót és 24 ezer műszaki területen dolgozót érint az egészségügyben.

Az államtitkár kiemelte, hogy egy 4-6 éve dolgozó, felsőfokú végzettségű (F-kategória) egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 422 550 forintról július 1-jével 498 600 forintra emelkedik, 2010-ben pedig 126 270 forint volt. Egy 19-21 éve dolgozó felsőfokú végzettségű ápoló jelenlegi bruttó alapbére 493 690 forintról 582 550 forintra emelkedik júliustól, ez 2010-ben 149 150 forint volt - írja az ATV.

Takács arról is beszélt, hogy legutóbb 2022 januárjában nőtt az ápolók bére, és az Orbán-kormány tervei szerint a béremelés jövő márciusban "egy nagyobb lépéssel folyatódhat". 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés