Brutális szigorítás jön az állami kórházakban: év végéig mindenhol új beléptető rendszer lesz
Brutális szigorítás jön a magyar kórházakban, év végéig minden állami intézményben új beléptető rendszert vezetnek be. A Népszava cikke szeirnt az orvosoknak és más dolgozóknak az intézmény be- és kijáratainál elhelyezett készülékeken kell lehúzniuk a mágneskártyájukat. Az eszköz videófelvételt is készít a személyről, hogy a kártyákkal ne lehessen visszaélni.
Mindezt a Magyar Kórházszövetség konferenciájának második napján Lengyel László, egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár ismertette.
Láttuk, hogy vannak egyes kórházak, ahol nagyon eltérnek az átlagtól az orvosi teljesítmények, feltételeztük, hogy kell lenni valami okának. Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát
– mondta Lengyel László.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/korhazi-1.inbox800x450.jpg)
A beszámoló szerint az államtitkár előadása alatt gyakran felmordultak az orvosok és az intézményvezetőkből álló hallgatóság tagjai.
Az intézkedést Lengyel azzal magyarázta, hogy a legrosszabb teljesítményt nyújtó kisvárosi kórházakban évente 89 beteg jut egy gyógyítóra, a legjobb közepes városi intézményben pedig több mint kétszer annyi, 192 beteget látnak el évente. Az eltérés oka szerinte az lehet, hogy a rosszul teljesítő helyeken az orvosok nem feltétlenül töltenek a kórházban nyolc órát.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.