Közös megegyezéssel úgy döntött a McLaren Forma-1-es csapata és sztárpilótájuk, Daniel Ricciardo, hogy az ausztrál pilóta nem tölti ki a 2023 végéig szóló szerződését, hanem már a jelenlegi szezon végén távozik a csapattól. A brit csapat közleményben mondott köszönetet Ricciardónak, aki hozzájárult a sikereikhez. Míg a nyolcszoros futamgyőztes versenyző úgy fogalmazott, hogy büszke tagja volt a "McLaren családnak".
Ricciardo azt is kijelentette, hogy nem tervezi otthagyni a Forma-1-et, sőt sosem volt még annyira motivált, mint most. A bejelentés után Ricciardo egy videót osztott meg a Twitter-oldalán, melyben köszönetet mondott a rajongói támogatásának, majd megnyugtatott mindenkit, hogy folytatja a sportot, bár még ő maga sem tudja, hogy mit hoz a jövő.
Az ausztrál pilóta a 2021-es szezonban csatlakozott a McLaren-hez, majd még ugyanebben az évben, az olasz nagydíjon megszerezte a McLaren első győzelmét a 2012-es szezon óta. Azonban a teljesítménye hagyott kivetnivalót maga után, így idén már felmerült annak a lehetősége is, hogy távoznia kell a csapattól, de ezt akkor még ő és a McLaren is cáfolta.
Az ausztrál versenyző egyelőre még nem írt alá más csapatnál a következő szezonra, viszont mostantól már szabadon igazolható. A jelenlegi idényre azonban még biztosan marad a McLarennél, és egyes pletykák szerint az Alpine-hoz, vagy a Haas-hoz igazolhat - adta hírül a Telex.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.